Hazudsz.
https://www.cvonline.hu/milyen-munkaero-egy-autizmussal-elo-dolgozo/a.html
"A gyakornokokon lehetett érezni, hogy nem a munka világából jöttek. Az elméleti oktatáson megtanulták, hogy szépen fel kell öltözni, mikor megjelennek, akadt közülük, aki minden alkalommal öltönyben, nyakkendőben jelent meg. Pontosan érkeztek a kísérőjükkel, és komolyan vették a feladatokat, de eleinte féltek, szorongtak, izgultak - nem tudták mi vár rájuk. A tanácsadó felhívta rá a figyelmünket, hogy lesz, akinek több időre lesz szüksége, másnak kevesebbre. Szép lassan azonban mindannyian otthonosabban kezdtek mozogni. Egyszerű, mechanikus, de fontos feladatokat adtunk nekik, melyekre nekünk sosem jutott elég időnk. Dossziékat tettek rendbe, a raktárba pakoltak el iratokat, a marketing osztály számára szétválogattak különböző termékeket, szkenneltek, fénymásoltak, volt, aki nagyon szeretett számítógépen dolgozni, Excel táblázatba adatokat felvinni. Ezeket a feladatokat jól ellátták, tehát nem kellett utána másnak újból megcsinálnia" - számolt be a tapasztalatokról a bauMax HR vezetője.
A rendezvényen szót kapott a gyakornoki program egyik autista résztvevője is: Ádám elmondta, sokat köszönhet a programnak, legfőképpen azt, hogy jelenleg szárazáru feltöltőként dolgozik a fogarasi Tescóban. "Az autizmussal élő emberek munkaképességének az a hátránya, ami egyben az előnye is. Az értelmi sérültekhez képest általában jól bírják a monoton munkát, de szükségük van a nagyfokú biztonságra. Amit betanulnak, azt lelkesen végzik, de ha ismeretlen feladat, új kihívás elé állítják őket, akkor leblokkolhatnak. A vezetőket, és a munkatársakat fel kell erre készíteni" - mondta el Héthelyi Attila.