Az igazságnak az Index járt utána, és végül azt is sikerült kiderítenie, hogy a Fidesz megdöbbenése a névtelen bankkártyákról szóló híreken nem biztos, hogy valódi. Kiderült ugyanis, hogy az ENSZ programjáról bizonyíthatóan tud a kormányzat is, mégpedig az első pillanattól fogva. Ilyen kártyát valóban kapnak a menedékjogért folyamodók, de feltétellel, és nem több ezer eurót, hanem csak pár tízezer forintot utalnak nekik.
Soros Györgynek egyébként semmi köze a történethez, a kártyákat az UNHCR, az ENSZ menekültügyi részlege bocsátja ki, és ezt előzetesen be is jelentették az egyik ülésen. Mivel Magyarország is UNHCR-donor, részt vehet ezeken az üléseken. A cash-programmingot (vagyis a menekültek pénzügyi támogatását) 2017 őszén jelentették be, ezen az ülésen pedig ott volt Horváth Zsuzsanna, a magyar ENSZ-nagykövet, aki egykor a Miniszterelnökségen is volt helyettes államtitkár.
De a kormányzat még ennél is korábban tudomást szerezhetett volna a programról, tavaly júliusban az EU ugyanis közleményben jelentette be, hogy az Európai Bizottság – amelynek tagja Navracsics Tibor is – ESTIA néven új humanitárius programot indít, ennek részeként 57,6 millió euró jut majd arra, hogy bankkártyán, készpénzként adják oda az érkező migránsoknak/menekülteknek.
A kártyák kiosztása az Index szerint egyébként régóta bevett gyakorlat humanitárius katasztrófáknál szerte a világon, tehát nem Brüsszel találta ki.
https://hvg.hu/itthon/20181113_Megdobbent_a_kormany_a_menekulteknek_kiosztott_bankkartyakon_holott_mar_reg_tudhattak_rola