https://www.echotv.hu/hirek/2018/11/16/dobrev-klara-arnyekra-vetodott?fbclid=IwAR1mvbUR1qwFtwwVKP2xbhRtnqu8lN18n0CT5wNuhSK9LXW1cA_feLlfhLw
Dobrev Klára árnyékra vetődött
Az ügyészséget bírálta Dobrev Klára az Altusnál zajló nyomozás miatt, amit valójában a rendőrség folytat. Az eljárás jelenleg felderítési szakban van, gyanúsítotti kihallgatás még nem volt.
Közösségi oldalán kesergett Dobrev Klára amiatt, hogy jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával nyomoznak az általa vezetett Altus Portfóliónál.
„Nem pihen az ügyészség! Ha úgy tűnne, hogy az Elios és más, Fideszhez köthető ügyek lezárása után Polt Péter és emberei most unatkoznak, megnyugtatok mindenkit: ez csak a látszat. A héten elkezdték berendelni azt a hat barátunkat és rokonunkat, akiknek az elmúlt években nehéz helyzetükben anyagilag segítettünk. Engem még nem kerestek, pedig lenne mondanivalóm!” – írta Gyurcsány Ferenc felesége.
Dobrev azonban alaptalanul támadta a vádhatóságot és vezetőjét. – A nyomozást, így minden nyomozási cselekményt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) teljesíti, nem az ügyészség – közölte a Magyar Idők megkeresésékre Bagoly Bettina. A Fővárosi Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint gyanúsítotti kihallgatás az ügyben nem volt, ami azt jelenti, hogy a nyomozás jelenleg felderítési szakban van, amit a rendőrség önállóan végez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusban 15 millió forint bírságot szabott ki az Altus Portfólióra engedély nélküli – jellemzően kamat ellenében történő – pénzkölcsönnyújtás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő szolgáltatás folytatását, egyúttal büntetőfeljelentést tett az ügyben. A jegybank megállapította, hogy a társaság két év alatt mintegy 400 millió forintnyi pénzkölcsönt nyújtott jogosulatlanul magánszemélyeknek, társaságoknak, köztük a mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének.
Az MNB feljelentése alapján a IX. Kerületi Ügyészség rendelt el feljelentéskiegészítést, amelynek teljesítésével a BRFK-t bízta meg, ám a rendőrség bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította, hogy nyomozást kezdjen az ügyben. Az MNB ezután élt panasszal, mondván: a lépés szakmai kötelességük, mivel a nyomozó hatóság elutasító érvei szakmailag nem megalapozottak, ugyanakkor a jogosulatlan pénzügyi tevékenység ellen nemcsak felügyeleti, hanem büntetőjogi eszközökkel is fel kell lépni.
A kerületi ügyészség végül helyt adott a jegybank panaszának, a BRFK feljelentést elutasító határozatát hatályon kívül helyezte, és a nyomozás elrendelésére hívta fel a hatóságot. Az ügyészség előzőleg megvizsgálta az MNB panaszát és megállapította, hogy a feljelentéskiegészítés során beszerzett, valamint a panaszban szereplő újabb adatok alapján a felvetett bűncselekmény gyanúját kizárni nem lehet.
Magyar Idők