glass heart Creative Commons License 2018.11.15 -3 0 4746

Áldozata bugyija miatt mentettek fel egy erőszaktevőt - Botrány van Írországban

 

Nők tömege tüntet csipkés bugyija megmutatásával, még az ír parlamentben is, hangsúlyozva: mindegy, milyen fehérneműt vesznek fel, attól az erőszak még erőszak marad.Megerőszakoltak egy 17 éves lányt Írországban. A megvádolt 27 éves férfi ügyvédje a tárgyaláson ezzel érvelt ügyfele ártatlansága mellett:
"csak nézzék meg hogyan öltözött. Csipkés tangát viselt".

 

Sikerrel járt, írja, a bíróság felmentette a vádlottat. Miután az Irish Examiner napilap november elején részletesen ismertette a bíróság ítéletét, a dublini Erőszak-krízisközpont vezetője a védőt bírálta. Az ítéletet nem kérdőjelezte meg, de azt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a jogrendszer, ami lehetővé teszi az ilyen szintű áldozathibáztatást, reformra szorul.Sokak szemében ezzel azt mondta ki a bíróság: csipkés tangás nőket büntetlenül lehet megerőszakolni. A Twitteren hamar terjedni kezdett a #ThisIsNotConsent, vagyis az #EzNemBeleegyezés hashtag, amivel felháborodott nők alsóneműjükről posztoltak képeket. A tiltakozás egészen az ír parlamentig jutott, ahol Ruth Coppinger képviselő felszólalása közben rántott elő egy csipkés bugyit.
"Talán zavarba ejtő, hogy egy tangát mutogatok itt. Mit gondolnak, egy nemi erőszak áldozata vagy egy nő hogy érezheti magát, ha a bugyiját a bíróságon mutogatják"..

 

 

   (nem ismerem ügy reszleteit, de eleg nehezen tudom elkepzelni, hogy a  nö egy szal tangaban lofralt az utcan, es emiatt eröszakoltáak meg.

Ahhoz, hogy lassak a bugyijat, par ruhadarabot le kell rangatni rola. )