Feldmár Intézet

"A memória úgy van szerkesztve mindannyiunkban, mint egy hagyma. Az első düh élmény van például a düh-hagymának a kellős közepén, és akkor minden olyan élmény, amiben düh volt, a mostani pillanatig, az mind rárakódik a hagymára. És hogyha most dühös leszek, akkor az egész hagyma rezonál bennem. Tehát az érzelmeim erőssége attól függ, hogy milyen nagy a hagyma. Te nagyon erősen, felhangosítva érzed azt, ami mindannyiunkban benne van. A fájdalom és a szeparáció közötti kapcsolat mindannyiunkat befolyásol. Ha az anya deprimált, a picinek keményen kell dolgoznia azért, hogy az anyja figyelmét magára vonja. És tovább van egyedül, mint van rá kapacitása. Abban a pillanatban, mikor egy pici azt gondolja, hogy nincs ott az anyja, akkor rémesen megijed. Nem csak halálfélelme van, hanem attól fél, hogy egy párduc, egy tigris, egy ragadozó jön és meg fogja enni. Ki lesz radírozva, szét lesz tépve. Ez bennünk van filogenetikailag, vagy az evolúción keresztül. Ha nem tudunk az anyánkba belekapaszkodni, akkor halálfélelmünk van. Te minden egyedüllét-érzésnél tulajdonképpen sírni szeretnél, hogy jöjjön valaki. S amikor sírtál, az anyád nem jött. És jön a halálfélelem. Na most mit lehet ezzel kezdeni?"

A korábbi Agymosókat YouTube csatornánkon is visszanézheted:
https://goo.gl/Z2F9JF