forintocska...... Creative Commons License 2018.11.13 -1 1 3400

Ideje felnyitni a magyar szemeket: a Finnugorizmus végső felszámolása!

A “finnugor őstörténelemnek” következményei – éppen világpolitikai síkon – bebizonyították azt, hogy a “finnugor őstörténelmünk” NEM NEMZETÉPÍTŐ, hanem NEMZETPUSZTÍTÓ politikát eredményezett.

Tehát nemzeti érdeket nem szolgál, hanem a nemzeti ősiség leértékelésével minden építő, felemelő és nemes honszeretetre buzdító nemzetpolitika lehetőségének kibontakozását meggátolta.

A saját népnevelési síkon pedig-a nemzeti hagyományok tanításának elhagyásával, azok elfeledtetésére és végleges kiirtásukra való törekvéssel az általános népi értelmiség szintjét a közöny és a tudatlanság posványába süllyesztette.

Ennek a “finnugoros” őstörténelemnek azonban igen nagy hatása volt a nemzetközi politikára is.

Ugyanis nincs még egy népe a nagyvilágnak, mely önmagáról – az “őstörténelmének” nevezett és a saját tudományos intézményei által publikált kiadványaiban – annyi szemetet, primitívséget, műveletlenséget és kegyetlenséget hirdetne, mint a “magyar”… Itt a “hivatalosított” és hazánkban már 1526 óta uralkodó idegen hatalom által szerkesztett “magyar őstörténelemre” gondolok, mely a “magyar” tudomány égisze, alatt azt hirdeti- rólunk még ma is, hogy:

“valahonnan az Ob, Tobol és Irtisz folyók forrásvidékéről, a primitív vogul és osztyák nép fázós és nyomorúságos világából jöttünk és úgy jutottunk az őstörökök világába, hogy valamelyik észak-ázsiai nomád őstörök nép leigázott és magával sodort minket a Volga vidékére, majd a Donhoz, ahol egy másik őstörök nép, a kazár, újra leigázott, egy harmadik őstörök nép pedig, a besenyő, a Kárpátok mögé kergetett bennünket és nyelvünk elemei így nagyrészt egykori urainktól származnak és a maradékot a vándorúton talált népek nyelvéből szedegettük össze.”

Itt hálás köszönettel kell megemlékeznem Geönceöl Gyuláról, aki ezt felderítette, és egyik írásából veszem kölcsön az adatokat.

Az általa megtalált tankönyv: Donald W. LEE: “English Language Reader” (1967). A szerző egyetemi tanár (Houston University). A könyv 53-55. oldalain az angol nyelv szépségének és felsőbbrendűségének ismertetésekor összehasonlításként a “finnugor” nyelvekből – idéznek dr. Margaret SCHLAUCH megállapításaiból, mely a következőket mondja: “Európában van néhány nyelv, mely teljesen idegen az indoeurópai testvériségtől.

Az idegen Finnországban egyetlen rokonhangzású szót sem hallhat…

Ugyanezt tapasztalja a látogató Magyarországon, Észtországban és a Lapp–földön is. Ez mind külföldi , mely meghatározás szó szerint értendő. Ezek a nyelvek századokkal ezelőtt KÍVÜLRŐL érkeztek. VÁNDORLÁS révén értek ide a Volga és az Ural mindkét oldaláról.

A “magyar beszéd” portyázások (incursions) sorozata folyamán lett áthurcolva ide. Ezek a portyázások egészen a Középkorig tartottak és a feldúlt ittlakókat – akik már többé-kevésbé kialakulóban voltak a római birodalom peremén – a félelem terrorjával rettegették.”

Azután felsorolja mindazokat a finnugor népeket, amelyek az Ural északi, elérhetetlen és járhatatlan vidékén élnek, ahová a Volgától jutottak el, majd megemlíti a szamojéd népet mondva: “SZAMOJED – orosz elnevezés, és azt látszik jelenteni: “ÖNEVŐ”… – vagyis kannibál. A “finnugor” származási elméletben ezek is a magyarok rokonai.

Az emberevők árnyéka tehát reánk is esik.

Szomorúan kell megállapítanunk azt, hogy az az angolszász világ, mely 150 évvel ezelőtt a szabadság bajnokát – Kossuth Lajost-virágesővel fogadta és államfői tiszteletben részesítette, felmagasztalva a magyar nép példás vitézségét, erkölcsi értékét, MA – 150 év után – betolakodott idegeneknek és Európában “nem kívánatos” népnek tart minket.

Talán jó példa ez azok okulására, akik az Egyesült Európa és az Európai Parlamenttől várják felszabadulásunkat. Kérem ezeket a reménykedőket, hogy tekintsenek vissza erre az elmúlt 150 évre. Ismerjék fel ismét azt a történelmi tényt, hogy a Habsburg szellemi elnyomás terrorja a finnugorizmus köztudatba vitelével rakta rá a magyarságra a megvetésnek, lebecsülésnek mindazt a bélyegét, amit ma tanítanak rólunk a “művelt Nyugat” iskoláiban. Ébredjünk a valóságra.

Az Egyesült Európa csak szolganépként fogad be minket… ha egyáltalán befogad és nem adja át Csonkaországunkat az Európában “nem idegen” oláhoknak és szlávoknak.

Fel kellett említenem ezt a lehetőséget is, mert ezzel a szomorú példával talán kellőképpen tudom érzékeltetni az őstörténeten alapuló nemzetpolitika erejét. A nemzet érdekét szolgáló őstörténelem egészséges nemzetpolitikája felemeli és fejlődésében elősegíti a nemzetet.

A nemzet érdeke ellen való őstörténelem pedig egy nemzetellenes és nemzetet – azaz önmagát-elpusztító nemzetpolitikát termeltet ki az illető népen uralkodó idegen hatalom diktatórikus szellemi és politikai ereje útján, ez pedig a pusztuláshoz vezet. Barátokat nem termel csak ellenségeket.

Dr. Bobula határozta meg legjobban a nemzeti őstörténet és a nemzetpolitika egymáshoz való viszonyát és az ebből fakadó lehetőségeket. Így mondja:

A létért való küzdelem során vannak korszakok, mikor egy-egy nemzet fennmaradása szempontjából döntő fontosságú, hogy mit tud az a nemzet a saját eredetéről, múltjáról, érdemeiről és hivatásáról, de az is, hogy mit tudnak róla mások, akiknek sorsunk alakítására – az adott pillanatban – hatalmuk van…

Amelyik hatalom egy másik nemzet életterébe akar törni, hogy nemcsak földjét, de népét is kizsákmányolja, az rossz hírét költi kiszemelt, vagy a tényleg már rabsorsba taszított áldozatának. ”

A mindig élesen látó Bobulának ezúttal megint igaza van, mert most vagyunk abban a korszakban, amikor a magyarság sorsa véglegesen eldőlhet. Fel kell fedeznünk tehát valódi ősiségünket és fel kell számolni véglegesen ezt a ránk erőszakolt hazugságot – a finnugor származást.

A felszámolást azonban most már nem lehet “tudományos módszerekkel” elvégezni, mert bebizonyosodott, hogy ez a finnugorizmus NEM TUDOMÁNY, hanem a feltételezések tudományos köntösét magára öltött MAGYARELLENES POLITIKA. Ugyanis, ha “tudomány” lenne, akkor elegendő lenne a régész László Gyulának azon bizonyítéka, mely szerint: “olyan terület, melyet a nyelvtudomány az urali-finnugor korra feltesz, nem volt” (Őstörténetünk. Tankönyvkiadó Bp., 1981, 37. old.) és “nincsen közös finnugor régészet, néprajz, embertan”. (Op. Cit. 48. old)

Ha “tudomány” lenne – belátná, hogy a magyar nyelv nem származhat a primitív finnugor nyelvekből, mert – miként a finnugorisztika nagy apostola- Björn COLLINDER mondja: “A finnugor hangkészletből hiányoznak a következő magyar fonémák: á, é, cs, gy, i, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ü, zs, tehát összesen 14 hang”, és a finnugor nyelvek igekötővel sem rendelkeznek. (Az idézetet átvettük: Comparative Grammar of the Uralic Languages, Stockholm. 1960.)

Ha “tudomány” lenne – elfogadná prof. Hideo MATSUMOTO kutatásainak eredményét, mely szerint a magyarság vérképe, az immunglobulinok marker-génjei szerint, ázsiai eredetet mutat (sárga és vörös markerekkel), míg az urali és finnugor népeknél a markerek színe fehér és kék – azaz teljesen elütő, és ez minden embertani rokonságot vagy származást kizár.

Vagyis a japán kutatások eredménye szerint – finnugoroktól a magyarság nem származhat.

A japán kutatások eredménye ad elégtételt mindazoknak az otthoni és külföldön élő kutatóknak, akik eddig tudományos módszerezéssel cáfolták a finnugoristák hamis állításait. Itt nem az a fontos most, hogy ezek a kigúnyolt, sajtóban kipellengérezett szakemberek igazságos állításai igazolódtak, hanem az, hogy a magyar nemzeti kultúrpolitikát károsan befolyásoló finnugorista őstörténetünkről kiderült végre az, hogy hazugság, és így tovább fenn nem tartható.

A magyarságra erőszakolt “hamis őstörténelem” így elfoglalja méltó helyét a -tudomány szemétkosarában, de ezzel a hamis őstörténelemmel együtt kell eltűnni, megszűnni mindannak a negatív hatásnak, a magyarság érdeke ellen való befolyásnak, amit ez a hamis őstörténet és annak hirdetői a nemzeti kultúrpolitikára gyakoroltak.

Itt azonban a történelmi igazságot hirdető, pozitív nemzetpolitikát kialakító és nem finnugoros őstörténetünk tanítása és köztudatba vitele elé két érdekeltség állítja szembe támadó szellemű harcosait.

Az egyik a jelenleg Magyarországon uralkodó ideológia, és a másik a judai-kereszténység sok egyházi szervezete.

A marxista uralom által kitermelt és magukat “magyarnak” mondó történészek egyik kimagasló alakja dr. Bartha Antal. Egyik mostanában megjelent könyvének címe: “A magyar nép őstörténete”. Az olvasónak meghökkenve kell tudomásul vennie, hogy dr. Bartha magát nem “igazságot kereső történésznek”, hanem szocialista történésznek nevezi. Gyanítjuk, hogy az otthoni finnugorizmus hivatalosai most ezt az új terminus technicust óhajtják becsempészni a történelemtudományba.

Az a valóság azonban, hogy dr. Bartha a “magyarok őstörténetében” – a történelmi források helyett- legalább “negyven” alkalommal Marxra és Engelsre hivatkozik, nemcsak egy “történész” szegénységi bizonyítványaként könyvelendő el, hanem fel kell ismernünk végre azt, hogy a finnugorizmus MA a marxista ideológia politikai eszköze lett. Aki tehát finnugor őstörténelmet vall és hirdet – valójában a marxizmust szolgálja. Ez a szolgálat pedig elvégezhető kétféleképpen: tudatosan, vagy a tudatlanság butaságával: Mindkettő azonban feltétlenül és biztosan a magyar nemzet érdeke ellen való.

Most vizsgáljuk meg azt, hogy mit várhatunk a meghirdetendő ÚJ és IGAZ ŐSTÖRTÉNETÜNK elismerése, elfogadása és tanítása tekintetében a judai-keresztény egyházi szervezetektől. Tudom – igen kényes kérdés tárgyalását kezdtük meg, mert a római egyház – ha akarná- titkos könyvtáraiban lévő történelmi adatokkal tudná bizonyítani pl. a hun-avar-magyar azonosságot is, és a magyarság oly ősiségét, amelynek kibogozása részünkről most van folyamatban.

A római egyház illetékesei nagyon jól tudják, hogy a magyarság ősisége oly hatalmas élettérre terjed ki és oly sok millió népet foglal magába, hogy ezen ősiség történelmének leírása és köztudatba vitele meggátolta volna egy európai szellem sovinizmusának kialakulását éppen abból az okból kifolyólag, hogy az európai népek javarészének nincs őstörténete. A római egyház tehát illetéktelenül “belenyúlt” a magyar ősiségbe.

Ugyanis nem lehet véletlen az, hogy Aeneas Piccolinimi útján és írásával a magyar népet az északi primitív népektől eredezteti, és amikor Piccolinimi pápa lesz, a magyarság finnugor származását ex orbi et urbi kihirdeti. Véletlen lenne az, hogy az összes nemzetek és népek között a MAGYAR az egyetlen, amelynek a római egyház keresett és talált “ősöket” a primitív és műveletlen jeges-tengert peremnépeknél…?

Ne feledjük, hogy Aeneas Silvius Piccolinimi mint II. Pius pápa 1458-64 között uralkodott.

Még senkinek sem jutott eszébe arra gondolni, hogy II. Pius pontosan akkor lépett a római egyház élére, amikor a magyar nép Hunyadi Mátyást választotta királlyá, és bizony Mátyás királyunk “nemzeti vallás” megalapításával fenyegette meg a római pápaságot azért, hogy kizárta befolyását a magyar ügyekből. Nem tudjuk, hogy Mátyás királyunk Corvinái milyen őstörténetet tartalmaztak a magyarság eleiről, de talán azért kellett elpusztulniok, mert biztosan a nemes honszeretet serkentő és nemzeti öntudatot kitermelő ősiségünk és hagyományaink igazsága volt mindegyikben leírva.

Mátyás királyunk udvarából áradó kultúrfölény ledorongolásához volt szüksége a római egyháznak ahhoz, hogy oly gyökeret hirdessenek papjai a magyar népnek, amelyből csak a szégyenkezés és származási bűntudat vadhajtásai fakadnak. Talán válasz volt ez Mátyásnak azon intézkedésére, mellyel nem tűrte az Árpádi honfoglaló őseink elpogányosítását; hiszen a felújítani óhajtott nemzett vallásunk is – mint magyar ősvallás – az Árpádi hagyományok tartozéka. A Vatikán által útjára bocsátott finnugorizmus így erősítette meg a Honfoglaló Árpádi magyarság pogánynak hirdetett és tanított mivoltát. Az egyházi síkon tehát ez a kettő összetartozik és ez az egybetartozás mindazoknál, akik csak Szent Istvántól számítják a magyar történelmet érvényes és a vallási meggyőződésbe iktatott hiedelem még ma is.

Sajnos a római katolikus papság konokul kitart azon álláspont mellett, hogy a “magyar” történelem csak Szent Istvántól kezdődik, és minden, ami előtte volt, az “pogány és műveletlen népség rablóhadjárata”. Az “országalapító” nekik-Szent István. Ez az álláspont tökéletesen megegyezik az otthoni kormányzat véleményével, hiszen látjuk, hogy az “ateista” marxizmus rehabilitálta Szent Istvánt, és 1988-ban már “Szent István Emlékérmeket” osztogatott az emigrációban is. A mai magyarországi vezetőség természetesen egybekapcsolja a Szent István-i ideológiát-vagyis az “idegeneknek való előnyök nyújtását”, (hogy az “INTELMEK” szerint jól érezzék magukat a magyarok országában) – a magyarság származási műveletlenségével, vagyis a finnugorizmussal. Hiszen a Szent István-i ideológia szerint éppen azért van szükség idegenekre, hogy azok legyenek tanítói a “pogányságban” tengődő magyarságnak.

A római katolikus álláspont így szolgálója lesz a marxizmusi kultúrterrornak. Ezzel a rövidlátó, csökönyös és bigottan magyarellenes állásponttal tehát a római katolikus klérus – a mindennapos Krisztus áldozata mellett – az Antkrisztus seregébe lép, és miért…?

Azért, mert nem a Jézusi Szeretetet gyakorolja, hanem a gyűlölet magvát hinti. E sorok írója kérdezi a magyarul beszélő papokat: “miért nem szeretik honalapító Árpád apánkat és honfoglaló őseinket…?

Miért nevezik őket istentelen pogányoknak akkor, midőn hiteles történelmi kútfők bizonyítják, hogy Istenes Honfoglalók voltak és az Istenes Nép oltalmazójául a SZŰZANYÁT hitte…? – Miért vétenek a saját maguk által tanított 4. parancsolat ellen, amikor nem tisztelik és nem becsülik ősapáinkat…?

Véget kell vetni ennek a magyarellenes népnevelésnek is, mert ősapáinknak elpogányosítása beletartozik a finnugorizmus nemzetellenes politikájába. Mondjuk ki végre azt, hogy: “akinek csak 1000 esztendős a magyar történelem, aki azt állítja, hogy Szent István előtt magyar kultúra nem volt – miként azt Horzenszky Richárd, a pannonhalmi gimnázium igazgatója kinyilatkoztatta a “Katholitus Szemle+1988. 2. számában -AZ NEM MAGYAR – HANEM A MAGYARSÁG ELLENSÉGE.”

Legyen elismerve végre az, hogy a FINNUGORIZMUS SZOLGÁLATA ÉS HONFOGLALÓ ŐSEINKNEK POGÁNNYÁ VALÓ MINŐSÍTÉSE NEM MÁS, MINT A MAGYARSÁGOT ELPUSZTÍTÓ FÖLDI POKOL, a marxista ideológia által kitermelt “hivatalos” történelemszemlélet nemzetsorvasztó politikájának kegyetlenségében.

Közösítsük ki magunk közül a finnugorosokat és a pogányozókat.

A finnugorizmus felszámolása és végleges elvetése után most minden erőnket összpontosítsuk arra, hogy végre közös megegyezéssel, megértéssel és együttes munkával haladjunk