Én, ha férfi volnék, a nőmet nem erőszakkal kényszeríteném, hogy maradjon velem, és asszisztáljon mindahhoz, amihez nem szeretne. Nem számoltatnám el arról, mire költi a pénzét, és nem ellenőrizném hol, mikor és kivel tölti az idejét. Hobbiját, munkáját nem tiltanám be, nem nyesegetném baráti körét. Nem mondogatnám neki, hogy nélkülem csak egy szerencsétlen lenne, nem döngölném az önbecsülését a földbe. Hanem élvezném ragyogását, és büszke lennék, hogy ez a nő saját szabad akaratából van velem, pedig megtehetné bármikor, hogy elmehessen. Semmivel se láncolnám magamhoz, de menőnek érezném, hogy engem válaszott. Ebből tudnám, hogy valamit jól csinálok. Hogy a nőm boldog.
Érdekes módon, ezt nőként sem csinálom másként. Szeretem, ha a mellettem lévő férfi szabadon mozog. Nem azért siet haza, mert megbüntetem, hogyha nem, hanem azért, mert jól érzi magát, és pontosan azt teszi, amit szeretne. A szabadság felelősség, persze. Van, aki tud, és van, aki nem tud élni vele. A szabadság csak akkor érvényes, ha kölcsönösen létezhet, ha ugyanazon jogok és felelősségek járnak mindkét félnek. Ha a szabadságot nem arra használják, hogy visszaéljenek vele. Ha a szabadság azt jelenti, megtehetek bármit, és pontosan ezért tiszteletben tartom azt a felet, aki mindezt adományozza nekem. Nem lépem át a határt, ahonnan az a szabadság károsítja a másik fél integritását. Nem fosztom meg szabadságtól való jogától azáltal, hogy hazugsággal rejtem el előle a valóságot, vagy azáltal, hogy menekülési útvonalait lezárom.
Semmi sem menőbb, mint amikor valaki téged választ szabad akaratából, vagy amikor te legbelső szabad akaratodból őt választod. De a szabadság csak addig szabadság, amely határig nem sérti a másik szabadságát. Mert ha igen, akkor az onnan sajnos már nem szabadság, hanem erőszak. És forradalmat kíván.

T.K.

#dare

#metoo

#4CEU