Bennem meg ez dolgozott sokat:

Frida Kahlo kiállítás

Azzal kezdem, hogy elképesztően sokan kíváncsiak zárás előtt a kiállításra, a termekben akkora a tömeg, mint kb hétköznap csúcsidőben valami forgalmas váróhelyen. Tolongás minden kép előtt.

Kb ennyit a hétköznapi oldaláról, mert amúgy meg semmi hétköznapi nincs a kiállításon. A kiállított festmények és fotók átölelik Frida egész életét, azt az életet, amit szüntelen testi és lelki fájdalom kísér. Nyomasztó és egyben különleges érzésvilágon keresztül kalauzolnak a képek, amit a termek színei, a kísérő zenék - a fájdalom ezer árnyalata szólal meg – tovább fokoz. Nagyon erős, bekebelező volt ez az egész tárlat – már aki hagyta magát, én teljesen átadtam, még napok után is sokszor bevillant egy egy történet, amit a képek mellett lehet végigolvasni. És hogy teljes legyen a Frida élmény, másnap megnéztem az életéről szóló filmet - Salma Hayek alakította, szerintem nagyon hozta azt a formát, amit a fotókon illetve az önarcképeken láttam. Megelevenedtek a képek kísérő szövegei, a balesete és az azt követő szenvedő évek, a testi hibák felvállalása, a gyermek iránti vágy, a többszöri vetélés (azt hiszem ez a megrázóbb rész), a szerelem, megcsalás megjelenítése, megaláztatások, a nőkkel való szexuális kapcsolat, de ugyanígy a férfiakkal történt együttlétek is. Kéz a kézben, öröm és gyötrelem, függőség. És sugárzó erő, elevenség, élni akarás.

Súlya volt ennek.

A balesete során egy ilyesmi oszlop roncsolta a medencéjét, és gerincét.