N.21 Creative Commons License 2018.10.28 -1 2 15515

Nyilván a sorrendnek annak kellene lennie, hogy először Ádám távozik, mert az általad felsorolt, és szerintem is létező problémák (csapatjáték hiánya, szervezetlenség, látványos visszaesések fél-egy jó negyedek után, változtatni képtelenség, hibás koncepciók, elégtelen légiós választások, stb.) még csak nem is az elmúlt 2,5 hónapban keletkeztek, hanem gyakorlatilag tavaly ősz óta fennállnak, sőt valójában sokkal régebb óta, csak most csúcsosodott ki.

 

Aztán egy új edző vagy tudna többet, sokkal jobbat kihozni a meglévő játékosanyagból (mert most van, mennyiségben is, nem úgy mint pár évvel ezelőtt), vagy az ő szájíze szerint változtatásokat eszközölni az állományban.

 

De az is nyilvánvaló, hogy a sikertelen légiós választások nem lehetnek csak és kizárólag Ádám sarai, hiszen amikor ezekről a dolgokról nyilatkozik Monok, akkor mindig úgy beszél, hogy ez egy közös csapatmunka, akkor viszont a felelősség és a rossz döntések következményeinek közösnek kellene lennie. Továbbá elmondható, hogy igen, a 10 évvel ezelőtti megszűnés körüli mocsárból kihúzta Monok a csapatot, persze abba nem láthatunk bele, hogy ez valójában mi módon és ki által valósult meg, valószínű, hogy magasabb szinten van az, aki el tudta simítani ezeket a dolgokat. De persze ezt nem tudhatjuk, egyszerű mezei szurkolóként. Viszont azon felül, hogy érkeztek a Monok-érában azért komolyabb(nak mondott) támogató a Klubhoz, ez vitán felül áll, valójában az utóbbi években igenis egyenletes visszaesés tapasztalható a csapat életében (a 4közé jutások után még sikerült a felsőház, stabil 5-6. helyezések voltak, aztán már csak középházak biztos 8-ba jutással, de már fix kizúgással a negyeddöntőkben, aztán tavaly már ez sem jött össze. Idén egyelőre kb. a cél a play-out elkerülése, esetleges rendeződőbb viszonyokkal a középház elérése), amiért klubvezetőként igenis vállalnia kellene Monoknak is a felelősséget.

 

El kell indulnia a Klubnak ezen az úton (edzőváltás, esetleges játékos cserék, és ha ezek sem hoznak megújulást, akkor bizony klubvezető váltás is), különben csúnya végünk lesz.

Előzmény: Tocy92 (15513)