Tocy92 Creative Commons License 2018.10.28 -1 2 15513

Aki ezeket -1-ezi, azzal van a probléma, az ilyen hozzáállás (nincs itt baj, kárognak csak, most csak ezért nem nyertünk, idő kell, stb.) miatt tartunk itt.

 

Egy dolgot azért mégis elmondanék, mert mindenhol a vezetőség szidása folyik: sok évig lehetett bántani Monokot, én is kritizáltam, de hogy ez a szezon legkevésbé rajta megy el, arra azért tennék pénzt. Nem tudom, mit kellett volna máshogy csinálnia, hiszen van öt darab olyan magyar játékosunk, akik közül Roli továbbra is extra, Markovics is akár kezdő szintnek is tartható, Halász, Baki és Harazin pedig 15-20 perces kiegészítőnek tökéletes, ráadásul Hock Gerivel is számolni kell. Hogy a légiósok minősége olyan, amilyen, azt én nem tudom ráhúzni Monokra, hát nyilván mielőtt jön valaki, azt Ádámnak is el kell fogadnia. Marko itt volt, Lilovot évek óta akartuk a hírek szerint, nyilván Ádám is, az hogy nem jó a szerkezet, hogy Reggie nem egyes, hogy McCray nem ide való, azt az edzőnek kellett volna látni.

 

Hozzáteszem még, hogy McCrayről lehetett sejteni, hogy itt nem lesz 20 pontos játékos, de hogy annál sokkal többre képes és külföldi csapataiban is sokkal többet tudott, mint amit nálunk, az is biztos és ezt megint nem tudom mással magyarázni, mint az edzővel. Ha a Német2-ben hasznos tudott lenni, akkor miért pont Kaposváron dobálja a homályokat, esik ki a kezéből a labda és miért nem tud egyáltalán semmit megmutatni abból, amit tavaly a MAFC-ban? Ott a Szolnok, Alba, bárki ellen megcsinálta a 2-2-ket, bedobta a hármast, bedobta a középtávolit, itt pedig átesett a labdán...

 

Lehet persze szidni Monokot azért, hogy miért nincs még itt az új légiós McCray helyett, ez rendben van, de ahogy a korábbi jó légiósválasztásoknál dicsértük Ádámot, hogy milyen jó szeme van ehhez, úgy most is lássuk be, hogy borzalmas dolgokat csinál elsősorban ő. Amellett, hogy nem megfelelő szerkezetet alakít ki most már zsinórban második éve, még azt a szerkezetet sem képes működtetni, amit ő talált ki (azt nekem ne mondja senki, hogy Monok találta ki, hogy ilyen irányítónk legyen, Lilov kell kettesnek, stb.), nálam egyértelműen ő a fő felelős ezért az egészért, ami itt folyik.

 

Két hónapja lehet dolgozni a kerettel, de még mindig csak öt perceket tudunk kosárlabdázni. Minden egyes hétvégén jól kezdünk (Falco, Szolnok, most, de a TF ellen is jól kezdtünk, aztán bealudtunk, csak ott volt lehetőség kijavítani), aztán az első változtatás megöli a játékunkat, minden egyes edző lemeccseli Ádámot, aki ragaszkodik olyan dolgokhoz, amik nem működnek, képtelen változtatni, de még az alapjátékunk, az alap védekezésünk sem tiszta, rengeteg a gyenge pont. Ez egyrészt a keret hiányosságai (Marko nem védi a gyűrűt, soha nem is védte, nem lepattanózik, de nincs rá megoldásunk ennyi év alatt sem, Lilov nem jó védő, stb.), másrészt a tanácstalan játék és az agresszivitás teljes hiánya miatt is ilyen, de mindegyikért Ádám a felelős.

 

Nyilván a dobásokat nem neki kell bedobni, tegnap az első félidőben marha sok üreset szórt mellé mindenki, Lilov, Roli, Markovics, aztán Marko két ziccert eltopogott és ha ezekből csak 2-3 beesik, akkor egál meccsünk van, de ez sem mentség, mert nem tudtunk váltani, a második félidőre sem történt semmi, nem játszottunk mást és ugyanúgy szartunk a védekezésre. Egy ilyen meccs persze be is csúszhatna, de idén az összes meccsünkön ez van, csak a TF nem dobta be az üreseket.

 

Kifogás nyilván mindig van, Marko most tért vissza, Lilov sarka, még nincs itt a légiós egyes, Halász nem jó helyre passzol, meg hát itt a Szolnok és a Falco is kikapott, de az a baj, hogy kifogás minden meccsen lehet már ebben a bajnokságban. Mindegyik csapat ellen, mindegyik meccsen lehet mondani, hogy most ez vagy az nem volt jó. Aztán akkor majd a playouttal kell foglalkozni 300 néző előtt.

 

Őszintén szólva ezt, ami most van, szerintem nem oldja meg se egy új irányító, se egy 5. légiós, olyan mélyen van most az egész csapat minden téren, hogy szerintem minimum egy új edző kell ahhoz, hogy legyen belőlünk valami. Méghozzá most és nem 2 hét múlva, majd hogy nem az is mindegy, hogy ki lesz a padon helyette, de itt valami komolyabb változás, egy sokk kell ahhoz, hogy történjen valami. Nyilván ez egy óriási lépés lenne, itt azért a csapat alapja (Roli, Marko, Baki, szurkolók, elnök, stb.) ezer szállal kötődik Ádámhoz és ha megválunk tőle, akkor a közeljövőben nem lehet visszakúszni hozzá, hogy mégis te kellesz, de ahogy a tavalyi keretet sem volt értelme foltozgatni, úgy most sem látom, hogy mitől állnak össze hirtelen minden egy új játékostól. A gondok ugyanazok lennének, esetleg dobnánk akár 65 pontot is valahol...

 

Nyilván Monoknak is rá kell jönnie, hogy ez már nem az a bajnokság, ahhoz, hogy méltó csapat legyen az új csarnokban, másképp kell gondolkodni a légiósoknál is, de most attól, hogy ő esetleg elmegy, még nem oldódik meg semmi, ha Ádám marad az edző. A magyar mag kész van jövőre is (az említett öt felnőtt magyarból négynek szerződése van 2019/2020-ra, Roli meg csak nem megy el), egy új elnök nem tudom, mit változtatna ezen, a légiósok kiválasztása pedig továbbra is nagy részben az edző dolga...

Előzmény: N.21 (15511)