Otthontalanul

Anyám házát már rég elkerülöm,
mert oly gazdátlan lett, mint ki árván született,
s mint kinek nem maradtak emlékei sem,
mely egykor gyermekéveit szépítette meg.

Bocsáss meg anyám, hogy megtagadtam mindent,
ami kezed által éledt, szívedből szakadt,
de hidd el nincs annál kínzóbb tudatállapot,
mint mikor haldokolni látom szülőházamat.

Ami számított, amiért érdemes volt élni,
mind elvitted anyám, mind-mind veled ment,
arra az elérhetetlen csillagközi útra,
ahol álmodó szemedben már égi fény dereng.

Csak az emlék maradt, a házról, kertről, fákról,
csak az visz még el haza némely napokon,
hogy újra tisztán lássak minden elsírt könnyet,
mely értem záporozott fáradt arcodon.

Kun Magdolna