The Lazy SwordFish
2018.10.23
|
|
-8 0
topiknyitó
|
Németországban sokan dolgoznak feketén, esetleg szürkén, szerződés, jogok, szociális ellátás nélkül, főleg Kelet-Európából. Addig, amíg bírják, mert ha komolyabban megbetegszenek, akkor az út végén gyakran a hajléktalanság, a park áll. Az alacsony bérű munkások kizsákmányolása – Elveszve Európában” címmel közölt riportot a német Der Spiegel honlapja a hétvégén. A cikk szerint a munkavállalók szabad áramlásának rendszere, számos előnyén túl, egy árnyékgazdaság létrejöttét is segítette, amelyben csak Németországban “tízezrek, ha nem százezrek” élnek. A lap korunk egyik legnagyobb szociális problémájáról beszél.
A munkásokat főleg az építőiparban, betakarításnál, belsőépítészetben, vendéglátásban, vágóhidakon, idős– és beteggondozásnál, raktárakban, takarításnál, rakodásnál, a kertészetben alkalmazzák – a listát lehetne folytatni. Az órabér 5-10 euró, amit leggyakrabban zsebből fizetnek. (A német minimálbér bruttó 8,84 euró óránként, amire azonban még közterhek is rakódnak. Nemsokára, 2019 januártól pedig 9,19 euróra emelik – a szerk.) A legtöbben feketén vagy szürkén dolgoznak, munkaszerződést alig kötnek valakivel. Aki egy napot is beteg lesz, vagy rendes munkaszerződést akar, könnyen elveszítheti a munkáját – írják. A legtöbben így törvényen kívül, jogok nélküli állapotban élnek. |
|