No akkor berakom ide is:
https://444.hu/2018/10/09/egy-nappal-azutan-mondott-le-az-amerikai-ensz-nagykovet-hogy-lebukott-azzal-hogy-maganrepulokon-utazott-ingyen
Mint kiderült, a nagykövet egy nappal azután mondott le, hogy a CREW nevű etikai csoport az amerikai külügyminisztérium felügyelőjének vizsgálatát kérte abban az ügyben, hogy Haley a férjével hét utazást is elfogadott magán-repülőgépeken.
Haley – aki egyébként a volt Dél-Karolinai kormányzó – az utazásokat feltüntette a 2017-es vagyonbevallásában is, és kijelentette, hogy mindegyik szabályszerű volt, mert régóta kapcsolatban állt a három vállalkozóval.