Egy ideig a(z egyébiránt soha nem létező) kommunizmus és (a megálmodottan csak néhány évtizedig létező) kapitalizmus volt látható a vásznon, amely heroikus küzdelem eldőltét követően, a liberalizmus szállt szembe a (főként tapasztalati úton élesedett, mindazonáltal velünk született, ámde rendszeresen elvitatott) maradék józan ésszel - ítélőképességgel szemben.

Mivel országunk szinte minden értelemben elmaradott, van, maradt még egy kis lépéselőnyünk – aminek egyik (áldásos) következménye, az Orbán vezette (mondjuk úgy, konzervatív) kormányok ciklusai.

Miként érthetnénk meg, fogadhatnánk el ezt, a látszólag paradox helyzetünket anélkül, hogy ne akarnánk azt fel-és megoldani – megjavítani?

Jelen állás szerint, Orbán kormánya(i) inkább vált(ak) előnyünkre, mint hátrányunkra.

Szögezzük le: nem azért mert feddhetetlen. Hanem, mert bár súlyos közpénzek bánják, de a legjobb kormányokat adja.

Hogy miért jelenthetjük ezt ki tényszerűen?

Ha sokszor pengeélen táncolva is, de törpegazdaságunk (ami az ország méreténél, népességének lélekszámából és zivataros múltunkból következően örökös hátrányunk marad, relatív) stabil; átlagos életszínvonalunk szerint, a földlakók felső 10%-ba sorolhatjuk magunkat; amit nem az ország GDP-jét meghaladó mértékű adósság alapoz meg.

Ja, majdnem elfelejtettem.

Amíg az állampolgári jogaikat (kötelességeiket) gyakorolni hajlandó (felelősségüket és szerepüket értő) szavazók úgy döntenek, ahogy, addig, ha bizonyítottan, kipróbáltan nincs jobb formáció… nem is értem, nem inkább annak kellene örülnünk: legalább már itt tartunk. És ez több, mint a semmi ígérete.:-)