Köszönöm az ajánlást, tényleg érdekes volt.
Szombaton a rossz időre ezt a programot találtuk ki magunknak.
Kezdem ott, hogy a múzeumi vezetés kedves és közvetlen volt, sok sok anekdotával. A bejárat melletti festményről – Gervay Mihály postaigazgatót ábrázolja – azt is megtudtuk, hogy a kép akár jobb, akár baloldalára állva, mindig szemben van csizma orra, az hogy ez hogyan lehetséges, nincs magyarázat. Sokat nem is tudok hozzátenni, mert szinte mindent leírtál. Annyi még, hogy a morse berendezést ki lehetett próbálni, illetve ott volt az e-mail elődje (legalábbis én úgy nevezném), a telexgép, szóval lehet nosztalgiázni, amit elég gyakran szoktam múzeumba járva. A nyilvános postaládákból is igen szép a gyűjtemény. Végére hagytam a kukkolás lehetőségét, az egyik szobában kézbesíthetetlen levelekbe, képeslapokba lehet beleolvasni, kicsi társadalom rajz az elmúlt évtizedekből megsárgult papírokon.
Mivel ezt a múzeumot a Benczúr Ház második emeletén rendezték be, visszafelé kényelmesen sétálva megcsodáltuk a felújított lépcsőházat, az első emeleti szalonokat, ami kulturális rendezvényeknek ad otthont, a díszes ólomüvegek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.