Zodika2 Creative Commons License 2018.09.17 0 0 195

Sziasztok!

A saját történetünket szeretném megosztani veletek, hátha valakinek segít. A kisfiúnknak nagyon csúnyán fitymaszűkülete volt. Olya annyira, hogy konkrétan egy gombostűfejnyi lukon tudott csak pisilni. Kb. 1 éves kora után elkezdtünk egyik orvostól a másikig járni, feltérképezve a lehetőségeket a probléma megoldására. Végül egy nagyon kedves urológus dr-nő A Szent Kristóf egészségházban felírt nekünk egy szteroidos krémet, melynek neve: Dermovate, ami elvékonyította a fityma bőrét annyira, hogy kismértékben ugyan, de óvatosan fürdés után már minimálisan fel tudtuk húzni a bőrt a kis makkján. Fél évig ment ez így, de azon kívül, hogy eljutottunk a makk feléig, ha kihagytunk pár hetet, mert a fiamnak egy idő után már nagyon fájt a húzogatás, újra kezdhettük az egészet. Így ment ez 3 éves koráig. Mire javasolta a Dr-nő, hogy vágjunk bele a műtétbe, teljes körülmetélést javasolt altatásban. Maga a műtét a Heim Pál gyermekkórház urológiáján történt meg és 20 perc volt, a fiam jól tűrte a műtéttel járó procedúrát. 1,5 nap benntartózkodás után mehettünk is haza.  El kell, hogy mondjam, hogy a gyógyulás nagyon lassú folyamat! Nadrágot, alsó neműt nem viselt el 1,5! hétig, mert a folyamatos nedvedzés hatására a pöpöse mindenhez hozzáragadt, amely felszakította a bőrt a makkon! Ami után nagyon fájt és vérzett. Így feláldoztam pár nadrágot, melynek kivágtam az elejét abban járkált itthon. Az orvos napi 3x-i lemosást ajánlott Betadinnal, és 2x-i Betadin kenőccsel való kenegetést. Mivel a kukihoz hozzányúlni nem lehetett, ezért a lemosást úgy oldottam meg, hogy mikor pisilt egyet a kukit leöblítettem meleg vízzel, majd messziről rálocsoltam a Betadint. A kenegetést meg akkor intéztem, amikor aludt. A pisilés eléggé csípte a kis sebes felületet, ezért volt szükség az összes kis-nagy dolog után a vizes lemosásra is. Ha pedig el kellett mennünk valahova egy Betadin kenőccsel bekent gézlapot raktam a kis pöpösére úgy húztam rá a kis alsónadrágot. 1,5 hét eltelte után már bevetettem a Betadinos kenegetés mellé a sudocream-est is, amit állaga miatt napközben is többször fel tudtam tenni már, mert nem olyan sűrű, mint a Betadin kenőcs. 2 hét után pedig eljött a teljes gyógyulás. A makkról leesett az összes varr a kis fitymája is nagyon szép lett, újra járunk oviba J. Azért a 4. hétig a biztonság kedvéért kis sudocream-et raktam rá, hogy minden rendben legyen. Azóta semmi problémánk nincs.