Ma, a 7. versenynap összefoglalóját úgy néztem meg, hogy megpróbáltam összehasonlítani a három

Yokozuna sumo - ját, különös tekintettel arra, amit a korábbi hsz.- odban írtál, amikor is Kise egysíkú,

illetve Kakuryu és Hakuho sokkal árnyaltabb, érettebb birkózásáról írtál. Kise mai, Chiyonouni - elleni

meccsét megnézve, végre leesett a tantusz.

 

Valóban, a két mongol Yokozuna számára valószínűleg nem lett volna ilyen problémás, nyögve-nyelős

a győzelem kicsikarása a Chiyonokuni elleni mérkőzésen, mint ahogy Kise szinte szó szerint csak így

bírt ellenfelével. Emellett, miután végigszenvedte ezt a hosszúra nyúlt küzdelmet, ismételten, csakis

a szerencse segíthetett neki. Éppen úgy veszíthetett volna abban a végső ledöntésben, mint ahogy,

Chiyonokuni egy hajszálnyi szerencsével akár meg is nyerhette volna az összecsapást. Egyszerűen

csak figyelmetlen (és nyilván rutintalan) volt, amikor egy szerencsétlen mozdulattal kilépett, mielőtt

ledöntötte a Yokozunát. Való igaz, hogy a küzdeni akarás nagyon dicséretes dolog, de egy yokozuna

birkózásának talán mégsem ez kellene legyen az alapja (legfeljebb ezzel tetézheti az erőállpot-beli,

és a technikai fölényét.

 

Rögtön utána következett a két mongol mérkőzése. Hakuho dolgát egyszerűsítette Endo a szokásos

vehemenciájával. Az Ő törhetetlen küzdőszelleme elismerésre méltó ugyan, ámde ez Hakuho ellen

valójában nem más, mint egy szinte tudatos öngyilkosság ("nem vak ez a ló, csak bátor" - effektus)

Kakuryu pedig a szokásos - rutinon alapuló egyszerűséggel intézte el Shodai elleni meccset (ahogy

írtad is) ilyen önbizalomnak kell jellemeznie egy Yokozuna mérkőzéseit. Így igaz.