Könnyeden léped át a küszöböt, haladsz az úton, amit Isten áld

Sérelmek köré épült a várad, sérelmek óriási köveiből, 
sérelem bástyái magasodnak, és te ebben élsz magányosan.

Még mindig megtréfál a múlt, éhes farkasként kaparja ajtódat,
morog, habzó szájjal várja, enged be, helyet követel odabent.

Várad magas falai ingatagok, hatalmaskodnak feletted,
be vagy zárva, két kezed építette, saját börtönödbe.

Titkok és talányok, a várad alatt ezer ösvény fut,
vég nélküli útvesztők, ahol a régmúlt árnyai tanyát vertek.

Ajtó tűnik fel a semmibe, és a következő pillanatba ködbe vész,
nem tudod hova vezet, mi van mögötte, mit rejt, kulcs nyitja-e.

Sérelem vára, igaznak vélt otthonod, benne vége láthatatlan káosz,
ablakaid zárva, így vagy a világtól elzárva, és MAGodtól is.

Kopogtatnak, összerezzensz, mozdulni se mersz,
nem tudod ki lehet, mit akar, jobb ha meg sem kérdezed.

Fény szűrődik be a repedéseken át, az ajtó alatt, az ablak körül,
szinte bántja szemed, de mégis átmelengeti szíved, magához húz.

Félsz, de most nagyobb az erő, ami magához vonz,
össze szeded minden bátorságod, és kinyitod ablakaid.

Eddig elvarázsolt csoda világ kezd megszületni, és láthatóvá válni,
sérelem ál falai köddé foszlanak, földön túli dal kúszik befelé.

Az ajtó feltárul, és abban a pillanatban szíved ajtaja is,
átlépsz egy küszöböt, köszönt az élet, üdvözöl, hogy felébredtél.

A mező hív, táncolj, dobbants nagyot, tisztuljon a mindenség,
sérelem várából, szívbéli, békés igaz otthonod lett.

Megszelídül a farkas, védelmez mindig, amerre csak jársz,
elkísér a belső úton, csendben követ, hűségesen, mint egy árny.

Fellebben sok fátyol, a múlt porát kisepered, tisztulás van kint és bent,
könnyeden léped át küszöbeid, haladsz az úton, amit áld Isten neked.
ÁLDÁS

P.Nagy Zsuzsi