Tudom, kegyetlen a felismerés, az a pillanat, amikor bezárul a cső vége. Szerintem nincs recept, az egyén tűrőképessége, hozzáállása, élniakarása, és nem utolsósorban a fegyelme. Ma, 28 hónapja élek a döggel. Fogínyrákom volt, persze nem volt társtalan, nyelvem és alatti terület a dagié volt. Felismerés, orvosi javaslat és azonnali döntés volt. Kicsontoztak, de szó szerint, fogaim kukába, fél oldali álkapcsom és nyelvem csakúgy. Íz érzet semmi, kaja csak papi. (volt) Két hónapig sugaraztak, 60 G dózist kaptam. 

Mindent betartottam, amit a dokik javasoltak, és igyekeztem lehetőség szerint normálisan élni. Nem adtam fel, akartam és akarok ma is győzni. 70 évem betöltöttem, de családi hagyomány szerint, legalább még 15 - 20 évig akarom látni a napot. 

Tudom, torok is más, és jó lenne pozitív példákat látni, hallani, de úgy tudom itt nincs ilyesmi beteg társ, ezért jelentkeztem be neked. 

Valami nyavaja nekem is van a gigámba, sokszor kellemetlenkedik valami idegen érzet. Vizsgálták, UH, CT .de nem látnak semmit. Valószínűleg a műtét következménye, idegsérülés lehet. Megszoktam, hogy nem a régi, nem agyalok, inkább lekötöm mással magam. 

Ha, gondolod írj férjed állapotáról, akár bármit ezzel kapcsolatban. Mi itt mind annyian rákos érintettek vagyunk, talán tudunk egy ki reményt adni, példánk alapon.