Minden autokráciában alapvető probléma, hogy hogyan lehet megtudni, mi történik a társadalom alacsonyabb szintjein. Hogyan lehet kormányozni egy országot, ahol a Föld minden ötödik embere él egy rohamosan növekvő és egyre komplexebbé váló gazdaságban és társadalomban, ha tilos a nyilvános vita és a civil aktivizmus, és nincsenek választói visszajelzések sem? Hogyan gyűjtenek elég információt a döntéshozatalhoz, ha a kormány nem vonja be a döntésbe polgárokat, és hogyan szerzi meg a közvélemény bizalmát anélkül, hogy minden ajtó elé rendőröket kelljen állítania?

Nem a demokratizálással akarja megérteni, mi folyik az 1,4 milliárd fős országban, hanem a minél hatékonyabb megfigyelések kombinációjával: intelligens algoritmusokkal és big datával monitorozzák az emberek életét minden pillanatban.

Bár Kína más részein messze nem akkora az elnyomás, mint Hszincsiangban, sok helyen így is komoly elégedetlenséget szított, hogy a kormány túlságosan beleássa magát az emberek magánéletébe. Egy internetes cég például kénytelen volt leállítani az online adását, amin térfigyelő kamerák felvételeit mutatták, akkora felháborodást keltett ez az internetezőkben. A kreditrendszer is sokszor nyilvános elégedetlenséget szít, nemrég abból lett botrány, hogy egy diákot nem vettek fel az egyetemre, mert az apja rajta volt egy hitelminősítői feketelistán, pedig a hivatalos szabályok szerint ez nem volt kizáró ok, de az új rendszert támogatni igyekvő intézmény dolgozói annyira meg akartak felelni a kormánynak, hogy az előírtnál is komolyabban vették a feketelistázást.