takarito Creative Commons License 2018.08.13 0 0 21712

"Nincs olyan hogy hit általi önigazulás (nem hiszek a szememnek) hanem megigazulásról van szó."

 

Pál apostol megigazulásról beszél, de mivel a keresztény egyáltalán nem válik attól igazzá, hogy "elhiszi" hogy a megváltás által "igazzá lett" ám valójában a hamissággal, tévedésekkel kreált nézeteket továbbra is vallja, nem nevezem "megigazulásnak" ezt a Pál apostol által gerjesztett hitet, hanem inkább önigazulásnak, mivel csak a saját szemei előtt igazult meg a keresztény, valójában azonban nem.

 

 

"Ez pedig első sorban azzal szemben lett kimondva, hogy a megváltás (nevezzük inkább így) származástól, törvényismerettől és a törvény betartásától függ"

 

Ez teljesen igaz, de én nem is a megváltás függőségét, hanem a tartalmi üzenetét bírálom.

 

 

"nem az ismerettel rendelkező elit kiváltsága az öni öö a megigazulás"

 

Ez így van Pál tényleg nem gnosztikus de az igazság ismerete nem egyenlő a gnosztikus nézetek birtokba vételével. Éppen ez a megkérdőjelezhető és egyben tévedést hordozó nézete Pálnak, hiszen az igazság ismerete (nem a gnosztikus tudományok elsajátítása) szükséges valakinek a megigazulásához, ha ezt kihagyod, akkor hagyhatod tévedéseiben, hamisságaiban, csak hit által sosem igazul meg senki. Pál pedig ezt hirdeti.

 

"Nem tudom mi az a "sötétség leleplezése helyett""

 

Sötétség alatt gyakorlatilag a lélek és szellem hiányában születő gondolati struktúrákat értem, amely a valóság részleteinek megkülönböztetése helyett általános tévedések és hamisságok hálóiból születnek.

 

 

"azonban az ellenségeskedést illetően arról van szó, hogy a testi vágyakozás automata kiélése pokolra vezet, a testet a szellem által irányított, erkölcsös , mérsékelt élet ergo ajánlott. "

 

Csakhogy Pál ezt nem így fejezi ki. Nem tesz különbséget például a galátziai levélben az automatikusan kiélt vágyak és a nem automatikusan kiélt vágyak között, hanem a test vágyait összességében a bűn gyökerének tartja, aminek megöldöklése kívánatos. Mivel máshol elismer néhány kivételesen életszükségletre vonatkozó vágy jogosságát, a Pál-hívőre (a keresztényre) marad annak megkülönböztetési nehézsége, hogy mit tartson "bűnös" vágynak és mit ne. 

 

Gal 5,16. Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.

Gal 5,24. A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

 

Az ilyen pontatlan megfogalmazások bőséges tárházát jelentik azoknak az elméleteknek, amelyek a keresztények egészséges élettel szembeni állásfoglalásaihoz vezetnek.

 

"Szintén nem tudom mi az az Isten csak úgy megbocsátott egyébként, de ez is kicsit bonyolultabb sokak szerint. Az ósz. szerint (ha úgy látjuk mert látható más hogy is) a szellemi ember a testi létezés utána vágyakozása miatt testet ölt halandóvá válik és elzáródik Istentől (eredendő bűn). Ezt a helyzetet ember értelemszerűen nem reparálhatja. Isten fia tudja legyőzni és győzi le a halált valamilyen szofisztikált értelemben (mivel láthatólag még mindig meghalunk). És ha Pált kivennék is a négy evangéliumból a rengeteg görög kulturális gyökerekből (pl Héraklész) akkor is ilyesmi jön ki. "

 

Csakhogy mindezek a nézetek tévedések, akár Pálról, akár héber vagy görög kultúrákról beszélünk. Az ember halála nem egy "eredendő bűn" eredménye, hanem egy teljes életet élt földi lét befejeződése Isten szándéka szerint. Az ószövetségben a halál sem egyértelműen valamilyen született bűn eredménye, ellenben egy törvénnyel szemben engedetlen zsidó "fizetsége" lehet, vagyis az, hogy nem élhet teljes életet, hanem korábban vonják ki a forgalomból, mint azt egyébként tehetné.

Pál találja ki azt a magyarázatot a halálra (akár természetes, akár mesterségesen okozott halálra) hogy az eredendő bűn miatt van a világon, de mivel ez eleve téves nézet a megoldás is tévedéshez kell nála vezetnie. Az Isten nem azért bocsát meg valakinek, mert tegyük fel az megbánta a bűnét, hanem azért, mert Krisztus meghalt érte, és a hívő elhiszi, hogy ez által a halál által mentesül az eredendő bűn következményei alól.

Amit pedig látunk hogy nem vezet eredményre egyetlen hívőnél sem, az eredendő bűntől megváltott keresztény is meghal.

 

"A törvény betöltése vagy Jézus tanítása" ez most hogy?"

 

Törvény alatt a Mózesi törvényeket kell érteni, nem a polgári törvénykönyvet. Jézus meghaladta a mózesi törvények létjogosultságát azzal, hogy az igazság és szeretet szerinti döntéseket (amelyek gyakorlatilag a tanításával igyekezet megtámogatni) előnybe helyezi a hegyi beszédben elavultnak tartott mózesi törvényekkel szemben.

 

Javaslom elolvasásra a "Jézus vagy Mózes" című tanulmányomat ezzel kapcsolatban igen sok dolgot fejtek ki benne.

 

Előzmény: gloria mundi (21708)