Újfent beszámoló egy kis múzeumozásról: 

Múlt pénteken a nagy meleg dacára ebéd után felkerekedtem és elmentem a Vendéglátóipari Múzeumba "Jucikát" nézni (meg ami még sikerül). Végül is 3 tárlat "fért belém" illetve az agyi kapacitásom ennyit bírt. Természetesen még vissza fogok menni a többi miatt, mert alapvetően nagyon kedves,hangulatos múzeum, 5 percre a munkahelyemtől, akár egy rövidebb pénteki munkaidő letelte után is beiktatható. 

Az emeletre kell felkaptatni a Mit vásárolt Jucika... kiállításra. A bejáratát egy életnagyságú kutyaszobor őrzi (talán vizsla?), már csak ezért is szimpatikus a múzeum:) Érdekes volt végignézni a reklám, a hirdetések alakulását az 50-es évektől a 80-as évekig. Először didaktikus, optimista, vonalas hirdetésekkel, mondhatnám propagandával találkoztam,aztán ahogy változott a politikai helyzet,úgy változtak a reklámok is. Meg kell mondjam, nosztalgiát is ébresztett bennem a kiállítás, mert a 70-es,80-as évek a gyerek- és ifjúkoromra esnek és az akkori ikonikus reklámokra jórészt emlékszem már. (Valahogy az az érzésem,hogy akkor talán egyszerűbb volt a világ?...) A kiállított tárgyak közül is rengeteg ismerőst találtam, a porszívót, a Sokol rádiót, a kávéfőzőt, a Márka üdítős üveget, stb. Érdekesek voltak a visszaemlékezések arról,hogyan készültek a reklámfilmek, szép gesztus volt megemlékezni Sass Istvánról is. 

Ugyanezen a szinten található az IBUSZ … mert úton lenni jó! c. kiállítás. Erről nem is tudtam,de ha már itt voltam, megnéztem ezt is. Ugyan én soha nem utaztam IBUSZ-szal,de a székházuk a Felszab téren volt, s én a Felszab térre jártam 2 és fél évig dolgozni az egyik Klotild-palotába. Ez is nagyon érdekes volt, nem is gondoltam volna, milyen régi cég ez. Pl. a jogelődje 1904-ben rendezte meg Magyarországon az első bikaviadalt az állatkerti tó leeresztett medrében. Szerencsére portugál módi szerint, azaz nem a bika haláláig tartott a viadal. Buszmodellek, korabeli bőröndök, IBUSZ-os ajándéktárgyak, utazási számlák (1984-ben egy Japánba történő utazás 115.000 ft körüli összegbe került),  na meg egykori utasok és munkatársak beszámolói színesítik a kiállítást. 

A harmadik dolog,aminek befogadására még képesnek éreztem magam, az a Krúdy Gyula emlékkiállítás, ("Nekem soha nem volt otthonom") egykori lakásának két szobájában. Az első szobában végigveszik,hol lakott Budapesten Krúdy, szállodákban, albérletekben és utoljára Óbudán.  A másik szobában pedig azokat a műintézményeket (kocsmákat, kávéházakat, ivókat, kisvendéglőket) mutatják be - Krúdy idézetekkel - ahol gyakran megfordult. Érdekes de egyben  szomorú élete volt az írónak és vele a családjának is... Sajnáltam az első házasságából született gyerekeit és feleségét. Egyébként nem sokat olvastam még Krúdytól. Most gyorsan körbenéztem a könyvespolcaimon és két kötetét találtam, ezeket se mostanában vettem elő: A vörös postakocsi, Egy krónikás könyvéből.  

Még bőven maradt a Vendéglátóipari Múzeumban megnéznivalóm, biztos sort kerítek még rájuk.