idooogeep
2018.07.29
|
|
0 1
464
|
A fáraók átka:
Ré végzetes foltjai
Ha valami, akkor a nap bizonyosan szent volt az egyiptomiak számára. És ha a tudományos kíváncsiságukat egyetlen tárgy felé fordították, akkor az is csak a nap lehetett. Ré, a Nap kezdetben a legfőbb istent jelentette nekik, későbbi korokban a kifürkészendő égitestet.Már babiloni ékírásos szövegek is említést tesznek a nap pontos megfigyeléséről, a fény növekedéséről és fogyásáról, valamint a nap felszínén látott foltokról. De ezután, úgy tűnik, feledésbe merültek ezek a különös napfoltok. Az i.sz. 13. században a kínaiak ismét foglalkozni kezdtek velük, és Galilei érdeklődését is felkeltették. A múlt század közepén német asztronómusok észrevették, hogy a napfolttevékenység tizenegy évenként éri el a csúcspontját.Ma már tudjuk, hogy ezek a napfoltok messzemenően befolyásolják a földi kozmikus eseményeket. Az óriási természeti katasztrófákat is kapcsolatba hozzák a napfolttevékenységgel.A Szunda-szorosban 1883. augusztus 27-én kitört a Krakatau vulkán. A katasztrófa 80 000 halottat követelt. A napfolttevékenység maximális volt. 1906-ban ill. 1908-ban súlyos földrengés történt San Franciscóban és Messinában. A napfolttevékenység maximális volt. 1926-ban egy tornádó majdnem elpusztította egész Floridát, egy ciklon lerombolta Jamaikát, felhőszakadások megsemmisítették Nebraskát. A napfolttevékenység maximális volt. |
|