Igaz, hogy 4 éve volt, de szerintem most is találtok ilyen vállalkozó taxist, aki egész napos kirándulást vállal. Ha találtok még 2 embert, akkor igazán nem drága és biztonságos abszolut.Esetleg azóta drágább lett, mi megvártuk, hogy lemenjen a tömeg és a "maradék" taxisokból válogattunk, akiknek akkor már nem nézett kis sok fuvar...
"3. nap reggel érkeztünk Casablancába. Mivel itt egész nap állt a hajó kényelmesen megreggeliztünk, utána még napoztunk egyet a fedélzeten és csak délben mentünk ki a hajóról. Talán ez szerencsés választás is volt, mert délelőtt már mindenki kiszállt és csak néhány taxis lézengett a kikötőnél. Sikerült megállapodnunk az egyikkel, hogy 50 euróért elvisz minket egy 3,5 órás városnézésre. A hajónk elég messze állt meg a kikötőben, mondták is útitársaink, hogy tavaly közelebb volt a városhoz. Nem volt sok kedvünk ennyit gyalogolni. Először a II. Hasszánról elnevezett mecsethez mentünk, de sajnos péntek lévén nem lehetett bemenni turistáknak. (Ezt tudtuk sajnos előre)
Út közben megnéztük a Casablanca című filmből ismert Rick kávézóját, már csak nosztalgiából is- hiszen a filmet Hollywoodban forgatták. Utána kivitt minket az Óceán partjára a luxusszállodákhoz. Én még nem láttam az Óceánt és egészen lenyűgözött a hatalmas hullámaival! Sok gyönyörű szállodát és palotát csodálhattunk meg, köztük a Bahrein-i szultánét is. Miközben mentünk folyamatosan magyarázott a sofőr nekünk és bárhol megállt, ahol kértük. Az óratorony mellett vitt a Medinához, ahol kitett bennünket és egy óra múlva visszajött értünk. Sétáltunk kicsit a bazárban, megnéztük a rengeteg árut, a sok fűszert, kézműves termékeket. Nem vásároltunk semmit, de azért jót nézelődtünk. Taxisunk pontosan érkezett vissza értünk és a hajó elejénél tett ki bennünket. Jó ötlet volt ez a taxis-kirándulás."