Beírtam a keresőbe, hogy Bing, erre 2 kattintással az előző tulaj jó 7 évvel ezelőtti HSZ-einél találtam magam (legalábbis 99%-ra teszem, hogy ugyanaz a motor), aki már akkor sokallta a fogyasztását, és nem értette, miért annyi az annyi...:-D A(z újabb) 300K ráköltése a vasra valóban nem racionális, tudom! Anno mindössze 340-ért vettem!:-D Bár azt is tudom, hogy HA most vennék 340-ért egy hasonló gépet, az ugyanúgy kotla szar lenne.:-( Sőt... Az enyém legalább fel van újítva: ami ebbe bekerült, azt tudom, hogy benne van! (Pl. csak a motortartó szilentek: 50K) Nem, ANYAGILAG egyáltalán nem érte meg. Abban az értelemben mégis megérte, hogy (autodidakta módon) megtanultam az "alap" robogó-szerelést. És ezt kamatoztatva az évek során egy csomó tuningot építettem bele: ez az emocionális része a dolognak.:-) Meg is jegyezte a Malaguti márkaszerviz vezetője, hogy nem vagyok teljesen normális, ennyi műszerrel... (Csak olajnyomásmérőből volt benne akkor épp kettő: nem is tudom, mi volt benne még gyári? Semmi?)
Szóval ez az a vas, amit már soha nem éri meg eladni, mert már TÚL SOKAT költöttem rá.:-D És mindig abba az illúzióba ringat, hogy ha még ezt az egy kis hibát kijavítom, és akkor végre tökéletes lesz. Amúgy ebben is van valami: volt idő, amikor simán el mertem indulni vele túrázni. Konkrétan Szlovákiában is jártam vele. De mondjuk pl. hűtővíz nélkül én biztos nem hajtottam volna hazáig*, mert azzal nyilvánvalóan GTK-vá lehet varázsolni a gépet, eldeformálva a hengerfejet (és akár még sok minden mást). Mondjuk nekem is volt gondom a hűtéssel tavaly (innen jön a főtengely probléma): a vízpumpa tömítés fosta össze magát, továbbá letörtek a lapátjai. Kicsit későn vettem észre, hogy mi a baj, így jártam egy kicsit olajos vízzel, vagyis ami inkább gond, hogy vizes olajjal. Szerintem akkor kapott a hajtókar is, egész pontosan a dugattyú csapszeg kopott el kotyogósra. De ez csak elmélet: lehet a csillió km futástól is. Úgy vissza volt pörgetve az óra 2013-ban, mint annak a rendje. (28K egy 9 éves vasban: LOL!) Nekem viszont egyszer sikerült véletlenül kinulláznom az egészet, de én vagyok az a fazon, aki ezek után még véletlenül sem 0 km-esként hirdeti meg (vagy mondjuk használja lazán addig, amíg, "álomkergetőknek hihető" óraállásra áll vissza, és akkor adja el), hanem rányomtam egy jelgenerátort a fedkompra, és előretekertem az órát (!) pontosan az általam ismert (aktuális) futásteljesítményre...:-D És az élet megy tovább.
YP250-em nekem is volt, szerettem, kényelmes volt, bár kraft az nagyon nem volt benne. Végsebessége sem igen volt, bár városban még elment: 100 km/h körül fogyott el a tudomány. Ellenben arra a vasra költöttem ezidáig a legkevesebbet, és mivel többért sikerült eladni, mint amennyiért vettem, összességében, ha tartós bérletnek fogom fel, nagyon olcsó volt! Meg kellett volna tartani... hiszen most, amikor a Madison (megint) szívat, lenne mivel járnom... Csak akkor nem nagyon tudtam már hova rakni. És valljuk be, hiába volt takarékos a Majesty, emocionálisan még mindig a vaddisznó vitte a prímet, számomra.:-)
SW600 nálam is képbe került, egy kollégám árulta. Egy próbakörre majdnem sikerült is elkérnem, de végül elvitték, mielőtt fordultunk volna egyet. Azért az 50LE odab*szott volna, meg szeretnék régóta ABS-es vasat (főleg, amióta kiesett alólam a Madison egy esős napon). Igaz, nem biztos, hogy arra a napi néhány km ingázásra célszerű lenne egy ekkora batár motort vásárolni. Nem tudom. Ha már Honda, akkor sokkal racionálisabbnak érzem az NSS300A-t. A túrázás engem sosem vonzott: egyszer voltam a Mátrában "szerpentinezni" (2014-ben), és amúgy tök jó is volt, csak amíg odaértem, meg vissza... Hááát... Ráadásul visszafelé (unalmamban) már azt számolgattam, hogy vajon meddig fogok eljutni tankolás nélkül? És ez összességében idegesített. Aztán két évvel később építettem be egy külön mérőműszert, benzináramlás mérővel, amivel a számolgatást levenné a technika a vállamról, csak az meg sose működött elég pontosan. Aztán amikor végre igen, akkor meg frankón lerohadt a vas.:-D Ez már csak ilyen.
De nem fárasztalak tovább a történetemmel: hosszú! És drága. Nem akarod tudni, hogy összesen mennyit költöttem már erre a motorra. Elég az hozzá, hogy ez az idei 300K a végösszeghez képest mégis "aprópénz". (És még most van a VÁM-on a FH020AA fesszab, az még egy laza 50-es lesz. Plusz ÁFA. Viszont, ha már így van, akkora akkut fog etetni, ami gyárilag nem fért volna be: de kis kreativitással...)
*: én lapos első gumival jöttem haza, és csak azon csodálkoztam, hogy miért van vége 147 km/h-nál, pedig vinnie kéne a 150-et. A szelep fosta össze magát, de valahogy csak kitartott hazáig: mázlim volt!