A newtoni gravitációs képlet: F=Gm1m2/r2.
A newtoni fizikának nincs különösebb problémája a negatív energiával (mint energiaszintekkel).
A newtoni gravitációs képlet teljes mértékben hasonló a töltésekre vonatkozó Coulomb-törvényre, így a potenciál tekintetében is. Ha megvizsgáljuk a sztatikus térenergiát, akkor kiderül, hogy nem illik bele a képbe az, hogy a pozitív értékű m tömeghez negatív gravitációs potenciált rendelünk. Sőt az derül ki, hogy egyáltalán nem is szabadna m-hez ilyenformán térpotenciált rendelni, mert így csak sérteni tudjuk az energiamegmaradást. (Mert ha közelebb van egymáshoz két egyforma tömeg, akkor nagyobb a kiintegrált térenergia (nem megyünk el egészen a pontszerű tömegig, ahogy a töltéseknél sem...), holott a tömegvonzás miatt kisebbnek kellene lennie.) A töltéseknél ez a probléma nem merül fel, ugyanis ott éppen fordítva van, a töltés értékének előjelével egyező a térpotenciál előjele (elektrodinamikai skalárpotenciál), mert az azonos értékű töltések taszítják egymást.
Mivel az égboltot figyelve mégis konstatálhatjuk a tehetetlen m tömegre vonatkozó newtoni gravitációs törvényt, azt lehet feltételezni, hogy nem jó a newtoni fizika. (Ehhez nem is kell észrevenni, hogy más az elektrodinamika transzformációs tulajdonsága.)
Itt: https://onedrive.live.com/?authkey=%21ABWb6qfdOuKl6h8&id=88E02152250486B8%2146609&cid=88E02152250486B8 töltés helyett tömeget veszel, és egy hozzárendelést megváltoztatsz, azaz a pozitív értékű tömeghez negatív potenciálteret rendelsz. Csupán ebben különbözik a newtoni esetben a töltés és a tömeg sztatikus elmélete, ami ugye a tömeg esetén a gravitáció. Ekkor a (36.4) ∆φ=4πϱ, vagyis a potenciál és a térerősség kap egy negatív egységnyi szorzót. Ezzel kész is, már csak a töltés helyett tömeget kell venni analóg módon, és a kölcsönhatás erősségére egy mértéket. Ennyi. Persze az ellentmondásokat ki kell vágni, azaz a tömegre csak a pozitív érték lesz jó.
Ezután jön a következő paragrafus: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011-0001-526_landau_02/ch05s02.html Itt pedig az U kap egy negatívat, az jön az előbbiekből. A többi szintén csak analóg, azaz töltés helyett tömeg. És akkor most kell meglátni azt, hogy ez bár leírja newtoni szinten a tömegvonzást, de keletkezett egy elvi hiba. Mégpedig az, hogy a tömegek tetszőleges elrendeződéséhez adódó tér nem úgy működik, ahogy annak lennie kellene, és ahogy a töltés esetében működött (szóval elrontottuk az egész elvi alapját). A matéria eleméhez rendelt potenciáltér tulajdonképpen a matériát képviseli szinte azonossági szinten. Magyarán a matériát a kölcsönhatás leírására kiterjedt térjellemzővé formáltuk (most ezt úgy mondom, mintha most találnánk ki a töltésekre az egészet, hogy leírjuk a sztatikus kölcsönhatásukat), és egyszerre szerepeltetjük, mint pontszerű_anyag és potenciáltere egymásra halmozva tetszőlegesen, azaz a pontszerű_matéria=potenciáltere (tulajdonképpeni azonosítás). A töltéseknél minden O.K., mert ott akárhogyan is vannak éppen a dinamika során elhelyezkedve a térben, a világban (egész térben) a térenergia összessége követi az elrendezések átalakításához szükséges energiát, azaz a mozgási energiát. Ezek összege állandó (a teljes rendszerenergia), a rendszer zárt. Viszont a tömeghez átírt verzióban ez már nem teljesül. Ott ezt az U-t ki lehet dobni, semmire sem jó, nem is jelent semmit. Ezért nincs a newtoni fizikában olyan, hogy a gravitációs tér energiája analóg módon, mint az elektrosztatikus térenergia. Ebből látni lehet, hogy hibás a newtoni egész fizika, és át kell térni valami jobbra, ami határesetben (kis sebességek) visszaadják a töltések kölcsönhatásához hasonló gravitációs kölcsönhatást, és abban is kell legyen az áramokra (tömegáram) valami kölcsönhatás (gravitációs), mint ahogyan a töltések esetén is van, és szépen (már matematikailag) kapcsolódik is az elektrosztatikusság mellé, mint magnetosztatika (aminek az elemi áram, vagy áramelem a legókockája), és a dinamikájuk összeilleszkedik... Na és az éppen a relativitáselmélet (speciális és általános). Muszáj is, hogy valami legyen a tömeggel, mert hát nem lehet olyan, mint a töltés (két dudás nem fér meg egy csárdában), hiszen az már betöltötte ezen (a newtoni) szinten a matematikai lehetőség ezen egyetlen lakhelyét. (A természet megvalósulással betölti a logikai lehetőségek legalacsonyabb szintjeit (entitások) valami általános létezési törvény/szabály szerint, ezt már jó lenne, ha végre észrevennék és vizsgálnák a tudósok is, mint (csak hasonlat, de rávilágító) a lehetséges energiaszinteket.) Így a töltés skalár mennyiség, a gravitáló tömeg pedig nem (és szépen beköltözik egyel feljebbi szintre, de a lényegi hasonlatosság teljesen megmarad közöttük --> elektrodinamika és gravitációs dinamika teljes mértékben potenciálelméleti, elektromágneses sugárzás, gravitációs sugárzás, ugyan azon az elven nyugszanak, osztályozásuk azonos: pólmomentumok alapján..).
Szóval még az elektrodinamika képleteinek transzformációs vizsgálata sem kell annak megállapításához, hogy gond van a newtoni fizikával. (Röviden felvázoltam, ami a fejemben van ehhez közel, s kicsit távolabb.)
