Szabó T. Anna
A láng határán

 

 

A minden: ők. Az összekapaszkodva
égő kanóc. Lángnyelven szólni csak.
Liheg, morog, mohón fal, fellobog.

 

 

Fehér izzásban, levegőtlenül
vergődnek egymás vad lélegzetében,
nem látnak ki a fényből, fel se néznek,

 

 

saját testükkel táplálják a másik
forróságát, csupasz, viaszfehér
nyugalmuk is emésztő lángolás,

 

 

egymást eszik, felélik, vaksötét
kívülük minden – ne nézz oda! Vigyázz!
Szemedbe csap a tűz. Ha nézel: égsz.