A fáraók átka:


Thotmesszel a taxiban



Elliot Smith anatómusnak több szerencséje volt. Éveken át a régi egyiptomiak betegségeit kutatta. Néha nagy lelkesedésében egészen elfelejtette, hogy a "páciensei"múmiák. Egyszer megfigyelték, amint III. Thotmesz (i. e. 1502-1448) múmiáját a nemzeti múzeumból egy klinikára vitte taxival, hogy ott megröntgenezze.A gizehi ásatásokon talált ötszáz koponyát megvizsgálva Smith megállapította, hogy az ókori egyiptomiak éppúgy szenvedtek a paradontózistól, minta mai ember. Összesen huszonötezer koponyán keresett szifiliszes csontdeformációkat. Hiába.A később nemesi rangra emelt francia bakteriológus, Dr. Armand Ruffer, aki a kairói egyetemen tanított és az egyiptomi Vöröskereszt vezetője volt, a múmiákban Gramm-pozitív és Gramm-negatív baktériumokat fedezett fel. A májban és a tüdőben- a kormány alkalmazásában álló Alfred Lucasszal ellentétben - szokatlan mennyiségű baktériumot talált. Két XX. dinasztiához tartozó múmia veséjében megtalálta a Bilharzia-féreg petéit, amelytől még ma is tartanak az egyiptomiak, ha a Nílusban fürdenek. Ruffer még egy bányász tüdejében lerakódott szénport is ki tudta mutatni.A mumifikált belső szervek alapján történő diagnosztizálás már csak azért is ritka, mert ezeket a testtől elkülönítve, úgynevezett kanopuszokban tartották, és a legtöbb elveszett vagy megsemmisült. Ezzel szemben az érrendszeri betegségek viszonylag könnyen felismerhetők. II. Ramszesz (i. e. 1301-1234), az Abu Szimbel-i hatalmas sziklatemplom építtetője arterioszklerózisban halt meg. Az artériák elmeszesedése nem számított ritka betegségnek az ókori Egyiptomban.Ebből is látszik, hogy az archeológiai vizsgálatok több tudományág együttműködését követelik meg. Ha valamilyen elemzést elmulasztunk, eggyel több hibaforrással kell számolnunk. Ez Tutanhamon vizsgálatánál is bebizonyosodott.A bőr a múmia végtagjain jobb állapotban maradt meg, mint a törzsén. A köldöktől az elülső csípőtövisig egy nyolcvanhat milliméteres durva vágás húzódott.Ezen a nyíláson keresztül távolították el a fáraó belsőségeit, amelyeket nem balzsamoztak be a testével együtt, hanem külön tároltak a sírban.Az egyiptomiak felfogása szerint a holtak bíróságán Ozirisz színe előtt lemérték a szívet, ezért azt egy különleges edényben kellett megőrizni. A szív helyére a papok általában egy skarabeusz másolatát tették. Ezt a nálunk ganajtúró néven ismert bogarat Egyiptomban szent állatként tisztelték és hasonlóan gazdag szimbolikus tartalommal bírt, mint Európában a kereszt. Hogy a többi szervet miért vették ki a testből, annak nagyon is világos okai voltak: egyfelől az egyiptomiak tudták, hogy a belsőségek könnyen elrohadnak, másfelől tekintettel voltak az éhséget és szomjúságot kiváltó szervek szimbolikus jelentésére, ilyen érzései ugyanis nem lehettek a halottaknak az alvilágban. A belső szerveket tehát négy különböző edénybe, kanopuszba osztották szét. Ezeknek a fedelei Hórusz fiait, Amszet, Hapi,Duamutef és Kebehszenuf képmását ábrázolták, akik távolt tartották az éhséget és a szomjúságot. Az Ó- és a Közép-birodalomban a halottak mellé még "ételt és italt" is temettek: fa boroskancsót és alabástrom libasültet. Kis konyhát, ahol sütni és főzni lehetett.A Közép- és az Újbirodalom idején már azt tartották az egyiptomiak, hogy a belsőségek eltávolítása befolyásolja a tetemek tartósságát. Tutanhamon korában ezért minden halottat felvágtak a mumifikálás előtt. Ez azonban nem volt mindig így. ADer el-Bahariban, Mentuhotep templomában talált kiváló állapotú múmiákon nem látszott egyetlen vágás sem. Ezek a XI. dinasztiából (i. e. 2052-1992) származtak.Más leletek viszont arról tanúskodnak, hogy már a XII. dinasztia uralkodása alatt előfordult, hogy kivették a belső szerveket.Tutanhamon fejének a kibontása volt a legbonyolultabb. Dr. Derrynek rendkívül óvatosan kellett eljárnia, hogy kárt ne tegyen a - remélhetőleg - épen maradt arcban. Minél több vászonréteget távolított el, annál egyértelműbben látszott a fáraó szokatlan fejformája, amely már ismerős volt a sírban talált rajzokról.Tutanhamonnak erősen fejlett hátsó koponyája volt. Ezt a jelenséget már Ehnaton fáraónál is megfigyelték.