„PESTI HÍRLAP, XLII. évfolyam, 34. szám, 1920. február 8. vasárnap
MAGYARORSZÁG TILTAKOZÁSA FÖLDARABOLÁSA ELLEN.
Három és fél millió magyart idegen országhoz akarnak csatolni.
– Egy éhező nemzet vészkiáltása a civilizált népekhez. – Népszavazást kérünk!
Ha háborgó tengeren zátonyra jutott hajó vészsípja hangzik, ha kalózok támadták meg és segítségért eseng, ha hajótöröttek jajkiáltása zúg, odasiet minden nemzet hajója a vész színhelyére s nem nézi, miféle fajnak szülötte a fuldokló, kinyujtja mentő kezét, csak azt látja, hogy ember. Most a sülyedő Magyarország vészsípja búg végig a világon, egy kalózoktól is megtámadt, zátonyra is jutott hajótörött nemzet jajkiáltása szól a civilizált nemzetekhez. Vajjon meghallják-e az idegen gályák, melyek a győzelem és béke biztos révében pihennek?! Meghallják-e a kulturnemzetek és sietnek-e megmentésünkre? Ezt a kis ujságot mint szürke sirályt küldjük a katasztrófa szinhelyéről: szálljon messze tájakra, tul az óceánon is.
Birói széket ültek a világ urai, a győzők a legyőzöttek fölött. Békeszerződésnek nevezték el, amit csináltak, de csak birói ítélet az. Nem béke ez, hanem hadüzenet a jövendő nemzedék számára. A béke-okmány papirosán a gyűlölet szántotta a betűbarázdákat s ezek közé jövendő háboru magvát vetették el…
Ezer esztendős öreg nemzet ül a vádlottak padján. A nyugati népek kulturájának védelmében vivott százados harcokban szerzett érdemrendek a mellén. Kérges keze a kulturmunka szorgalmát mutatja. Arcán a furfangtól mentes becsületesség históriai patinája. Szivében naiv szeretet még az ellenségeivel szemben is. Vádlókul felvonultak ellene élelmes fiatal nemzetek, csehek, románok, délszlávok, melyek az öregnek vagyonára vágynak. Egyikük-másikuk a nagy vagyonért egy kis hamis tanuzásra is képes. A birói székeken ülnek a győztes nagy nemzetek, amelyek azonban nem értek rá, hogy megismerjék a vádlottat, meg a vádlókat és tanukat; ebben az abszolút tájékozatlanságban tehát nem hozhatnak igazságos ítéletet.
Egyetlen büntető kódex sem ismer oly itéletet, melyet a vádlott meghallgatása előtt hoznak. Az ötös tanács pedig ily eljárás után itélte Magyarországot feldarabolásra. Ez az ítélet az abban részes összes államok törvényei szerint törvénytelen. Megfölebbezzük tehát a rosszul informált ententetől (ejtsd: „antant”, – a szövetséges hatalmakat nevezték így, – KSM megjegyzése) a jól informált ententehez. Megfölebbezzük minden civilizált nemzethez. Az entente nemzeteit elfogadjuk biránknak, ha állandó kvalifikációjuk, a magasabb kulturájuk jogán s ehhez méltóan itélkeznek. De ha csupán a győzelem jogán törnek pálcát, akkor elfogult biróság az, melyet a szenvedély vezet. Mi, kik legtöbbet szenvedtünk Franciaország után, meg tudjuk érteni mai érzelmeiket. Hisz a győzők országaiban is leng az özvegyi fátyol, hull az árvák könnye, ott is tanyát ütött a nyomor s a kiomlott vér bosszuért kiált. De gondolják meg a győzők, hogy a nyomor, a vérveszteség a bánat, a kétségbeesés százszorta nagyobb a legyőzötteknél. A kettő helyzete között óriási a különbség. Ne a győzelem jogán mondjanak a nagy nemzetek ítéletet a kis magyar nemzet fölött, hanem a kulturájuk jogán. Akkor igazsgosabb lesz az itéletük. Elismerjük biráink fölényét, de miért látják ezt a fölényt abban, amit csak most szereztek és ami mulandó, ami változhat: a hadi győzelemben s miért nem abban, ami örök? A műveltségüket, a humanizmusukat, az igazságszeretetüket éreztessék velünk, ne a győzelmi, hanem a kulturális fölényüket. A győzelem jogán a barbárok itélkeztek. Ne kövessék ezek szokását s ne dobjanak minket mint a fegyvertelen keresztényeket a cirkusz porondjára, hogy ellenünk bőszített oroszlánok, – pardon! téves a hasonlat – sakálok és hiénák faljanak fel. Nem csak a nemesség, hanem a győzelem is kötelez.
Biráink! Gondoljátok meg, hogy egykor ti is itélőszék elé, a történelem itélőszéke elé kerültök. Hogyan feleltek ott azért, hogy ugyanabban a korszakban, amikor a feldarabolt Lengyelországot ujra támasztjátok s egy előző korszak bünét helyrehozzátok, ugyanakkor ezt a bünt elkövetitek a magyar nemzettel szemben és feldaraboljátok Magyarországot? Ugyanabban a korszakban, midőn Elzász-Lotharingiát visszaadjátok Franciaországnak és ezzel helyrehozzátok a mult idők bünét, ugyanakkor elkövetitek ujra e bünt és Magyarországtól elvesztek – négy Elzász-Lotharingiát!?...
Hirdetni a népek önrendelkezési jogát s ezt elvenni Magyarország népeitől, hirdetni a népek békés szövetségét s keleten eleve egymásra uszitani ezeket: ez az elvek valutájának meghamisitása.
A magyar nemzet becsülettel meg akarja tartani a békeszerződést. Ezért kér olyant, ami megtartható. Azt mondják, azért kegyetlen a békeszerződésünk, mert a francia befolyás érvényesült. ezért a francia nemzet szivéhez fordulunk. Mikor 71-ben (1871-ben, – KSM megjegyzése) a németek leverték őket, akkor a magyar közvélemény hangosan tiltakozott az ellen, hogy Franciaországot megcsonkítsák és követelte Elzász-Lotharingia visszaadását. Micsoda revanche az, hogy most Franciaország akarja Magyarországot feldarabolni?!
Nagy nemzetek, amelyek a maguk történelmével egyszersmind a világtörténelmet csinálják, nem sokat szoktak foglalkozni kis nemzetekkel. ezért nem tudják, hogy a magyar nemzet nem volt bünös a háborunak se előidézésében, se folytatásában. Semmi joga sem volt külpolitikába vagy hadiüzenetekbe beleszólni. Még saját belügyeit sem intézhette függetlenül.
A magyarnak más büne nincs, mint hogy vitézül, bátran harcolt és nem árulta el azt a zászlót, amit a markába nyomtak. Ezért az ellenség részéről becsülést és nem megvetést érdemel. Magyarországnak része van abban, hogy a háboru véget ért. A fegyverletételt s a békét a magyar nemzet követelte és kezdte meg, mert Wilson 14 pontjában saját megváltását látta s azt hitte, hogy az ententetól igazságos békét kap. E helyett kaptunk oly megszállást, mely nem volt egyéb, mint Magyarország kifosztása; népek milliói, fegyvertelen aggok, nők és gyermekek az éhinség előtt állanak.
Fogalmuk sem lehet nyugaton a bolsevizmusról, amely milliárdokat rabolt és pusztitott. S amit ez meghagyott, aztmind elvitte a megszállás. Ami élelmiszer s ami ipari termék volt boltokban és éléskamrákban, azt a megszálló csapatok mind hazájukba szállitották. Ezenfelül elvitték gyárainkból a gépeket, elvitték vasúti kocsijainkat, mezőgazdasági gépeinket, a faluból a szekereket, ekét, az élő állatokat, még a vetőmagot is. A békeszerződésben azt kivánják, hogy mi lássuk el Ausztriát élelemmel. Vegye tudomásul a világ, hogy mindazon államok, amelyekbe Magyarország normális időkben élelmiszert szállított, éhezni fognak. A megszállott területeken a románok, csehek, szerbek magyar testvéreinket botozzák, börtönbe vetik, állásaikból elkergetik, vagyonuktól megfosztják, lakásukból az utcára dobják. Türheti-e a civilizált világ, megengedheti-e a népszövetség, hogy egy nemzettől iskolákat, egyetemeket, tudományos intézeteket, muzeumokat, szinházakat raboljanak el?
Miért jutalmazzák a magyarok ellenében a románokat, cseheket és horvátokat? Azért, mert a csehek árulók voltak, mert oly élelmesek voltak, hogy egyszerre két fronton harcoltak, az entente ellen és az entente mellett? A csehek, románok, horvátok megjutalmazást követeltek Habsburg Károlytól azért, mert kitünően verték az entent-ot és most az entente jutalmazza ezeket és bünteti Magyarországot!
Fegyverrel a szomszédaink nem győztek le. Csak rágalmakkal! Akik megszállták Magyarországot, azok nem győztek. A szerbeket, románokat mi levertük. Tehát igazságtalan dolog, hogy ezek és a csehek, kik nem is harcoltak ellenünk, mint „győzők” vonuljanak be Magyarországba,
Ha helyettük az igazi győzőknek és kulturnemzeteknek, a franciáknak, angoloknak, olaszoknak és amerikaiaknak csapatai jöttek volna, ezer entente-katona elkergethette volna a bolsevistákat s az ezek és a román megszállók által elvitt milliárdokat megtakarithatta volna – az entente-nak. Kérdezzék ki a magyarországi entente-missziók tagjait, akik megismertek, mind mellettünk fognak tanuskodni. Ők megmondják, hogy egy erős Magyarország a bolsevizmus ellen a Nyugat biztos gátja.
Igazságos ítéletet kérünk. Népeket nem lehet úgy tologatni egyik országból a másikba, mint a sakkfigurákat. Kérünkaz entente ellenőrzése mellett népszavazást és azután döntsenek a határok fölött. Kérjük, rendeljék el a tőlünk jogtalanul elvittvasúti kocsik, gépek és vetőmagvak természetben való visszaszállítását, mert e nélkül éhen hal az egész nemzet.
Magyarország geográfiai és geológiai egység és ebből folyik gazdasági egysége is. Ha szétszakítják térképét, akkor elvágják a gazdasági ereket, megszűnik az egészséges kereskedelmi vérkeringés és minden szétszakított rész – gazdaságilag elvérzik.
Amint a földarabolt Lengyelországgal tették, úgy Magyarországot is vissza fogják állítani. De mennyi könybe és vérbe fog ez kerülni Európának?! Takarékoskodjanak a könynyel és a vérrel!
Csináljanak igazságos határokat. Az igazságot pedig onnan lehet megismerni, hogy abban mindenki megnyugszik!
Tiz millió magyart egy szükebb Magyarország börtönébe zárnak. De azt elfelejtik kiszámitani, hogy tiz millió rab magyarnak őrzésére hány millió románt, csehet és szerbet kell állandóan fegyverben tartani?! A magyar egyetlen fűzfavesszőt sem vág le fegyverül, de hány millió fegyvert fognak állandóan töltve tartani börtönőreink a tőlünk való féltükben? Ettől magától tönkre mennek.
Nem akarunk több háborut. Eleget harcoltunk ezer éven át Önökért s a szabadságunkért. Kaszát akarunk kovácsolni a kardból. Minden emberi energiát s nemzeti lelkesedést a munka malmára akarunk hajtani. De az uj határokkal Önök épitenek mesterséges gátakat, melyekkel földuzzasztják a szenvedélyek áradatát, mely előbb-utóbb áttöri a gát-határokat. Önök ebben a békeszerződésben a természet ellen harcolnak!
A francia külpolitika legnagyobb gondja eleve megakadályozni minden nemzetet abban, hogy valaha a németekhez csatlakozzék. Magyarországgal szemben rossz eszközt használnak. A magyar nemzet örvend, hogy megkapja függetlenségét és semmiféle idegen járomba nem engedi magát befogatni. Indokolatlan tehát a félelem s igazságtalan, hogy e miatt darabolják föl Magyarországot.
Magyarország nem ellenséget, hanem szövetségest keres! Temessük el a gyülöletet. S akik ellenünk védekezni akarnak, azoknak azt mondjuk: legbiztosabb s legolcsóbb védekezés: barátot csinálni az ellenségből!
A magyarok kizárása is pár évre a kulturállamokból kulturellenes határozat. Ha az entente a munkások millióira lehetetlenné teszi a megélhetést a megcsonkított Magyarországon, akkor nem zárhatja el határait egy percre sem előlük. Mert a munkátlan munkások mesterséges szaporításával csak azt a feszitő erőt növeli, mely a társadalom rendjét robbanthatja. És nem zárhatják el a művelődésre vágyó magyarok elől a nyugati kulturvárosokat. Páris nemcsak a párisiaké. Róma, London kulturájára joga van mindenkinek, ki arra szomjas. A napnak fénye, a csillagok ragyogása mindnyájunké. A magyar intelligencia, melyet a háboru börtönbe zárt, alig várja, hogy a béke első napsugarára szétröpülhessen a nagyvilágban, mint az első virágillatra a méh-raj. A müveltség himporának gyüjtésétől nem lehet eltiltani a magyarokat, mint nem lehet a méhektől elzárni a virágok kelyhét.
Egy ország földarabolásával családokat darabolnak föl! Hisz a családi kötelék, a rokoni hálózat az egész Magyarországot beszőtte. A különböző fajok összeházasodtak s a családtagok szétszóródtak az ország különböző részeibe. Az egységes államban a család is eggyé tartozott. Most a föld földarabolásával Önök családokat is, sziveket is földarabolnak!
Lemondást ne várjon senki a magyartól! Megvetést érdemelne, ha valaha bele tudna nyugodni hazája szétdarabolásába. Az érzéseknek nem szabhat határt az erőszak. Kárpátoktól Adriáig csak egyetlen dalt fog hallani bölcsőjében is a magyar gyerek. S ez nem a lemondás dala.
Erővel és erőszakkal talán a piramist is hegyére lehet állítani. Politikai és diplomáciai jongleurök (ejtsd: zsonglőrök,–KSM megjegyzése) mulathatnak egy darabig annak egyensúlyozásával. De állandónak ezt a helyzetet nem tarthatja senki.
Ha Nyugat nyugalmat akar, nyugtassa meg Keletet. Egy folyton égő Magyarország fölgyujthatja még a világot!...”