üdv,
milyen fajta?
a mellérakás szerintem mindenképp működik, mert szélporozta növény, ha a méhek finnyásak lennének (ti. megérzik a félholt ágat) sincs gond. ráadásul így extra közel van a porzó... :)
hátrány, h minden évben meg kell csinálni, de nem nagy munka. ha nagy a bokor, szerintem akkor is 2-3 ág elég az uralkodó szélirányokba téve, hogy ráfújja a virágport.
én vizes pet palackba akartam tenni (beásva a földbe) de úgy tűnik, nincs erre sem szükség
(épp nem vittem ki palackot, a hely messzebb, külterületen van.)
leszúrtam a földbe, meglocsoltam. meglepő módon még 2 hét múlva is szép volt az ág.
lehet, hogy még le is akart volna gyökerezni :)
som ágat rendkívül egyszerű találni: (kora) tavasszal (bár most a márc. 1-i fagy miatt kicsit később) kitűnik (kissé okker)sárga virágpompájával az összes többi bokor-fa közül, és mivel út- és erdőszéleken díszlik, így könnyen megközelíthető. én már tavaly kifigyeltem a lelőhelyeket, amik az országút mellett vannak, és kocsival pont ott megyek el, így nem külön idő és benzin a beszerezés.
talán március 15 körül volt, amikor begyűjtöttem pár ágat. kicsit meg is cirógattam a nemes somot vele, nem tudom ez mennyire volt hatásos, majd ledugtam. ősszel meg kellene nézni ezeket a vadsom lelőhelyeket, milyen ott a termés, biztos ki lehet fogni egy szebb gyümölcsminőséget produkáló bokrot...