Három évvel ezelőtt már írtam az egykori Hetény falucska Árpád-kori templomáról, amely Kecskemét egyik legrégebbi (ha nem a legrégebbi) szakrális emléke.
A templom feltárt alapfalai egy, a szántóföldek tengeréből kiemelkedő kicsiny dombon találhatóak.
Nemrég mikor arrafelé jártam meglepődve láttam hogy az épülő, új elkerülő út vészesen közel megy a templom dombjához, ezért felkerekedtem, és biciklivel felkerestem a helyet.
Szerencsére, ha csak pár tucat méterrel is, de elkerüli az autópálya ezt az Árpád-kori emléket.
Mikor anno az M5-ös épült volt már itt egy régészeti feltárás, de azért az M5-be torkolló új út nyomvonalán is kerülhettek elő érdekes dolgok, ugyanis itt egy komplett település is volt anno, a templomtól délre, éppen az új nyomvonalon.
Az alapfalakat visszatemették, majd körvonalaikat picit felmagasítva jelölték:
Egy kellemes, gondozott pihenőhely is van itt az erre járóknak, a zöld sávról leágazó zöld rom jelzés, és egy Mária-út jelzés vezet ide