A fáraó  5

A végzetes felfedezés:

Philipp Vandenbert Carter valamennyi rendelkezésre álló szakértőt maga köré gyűjtötte: Harry Burtont, a fotográfust, Hallt és Hausert, a két rajzolót, Arthur C. Mace-t, a New York-i Metropolitan Museum tudósát, aki a Lisht melletti piramisok feltárását irányította.Megérkezett továbbá Dr. Alan Gardiner professzor írásszakértő, Prof. Dr. Breasted pecsétszakértő, valamint a kairói állami Nemzeti Múzeum vegytani osztályának igazgatója, Alfred Lucas.Elsőként a sír előcsarnokának a falát törték át, majd átvizsgálták az értékes tárgyakkal telerakott 8x3,60 m2 -es helyiséget. Amint már a pecsétek szemrevételezésénél kiderült, ezt a sírt sem kímélték meg a fosztogatók, de mivel csak egy szűk járatot törtek maguknak a kincseskamrába, csupán a kisebb tárgyakat tudták elrabolni. Később az is bebizonyosodott, hogy mindez nem sokkal a fáraótemetése után történt. Ezzel magyarázható az is, hogy a rablók - tettük felfedezésétől tartva - újra lepecsételték a sírt.A Nílus nyugati partján, Luxor mellett tett szenzációs régészeti felfedezést természetesen nem lehetett titokban tartani. A London Times megszerezte az ásatásvezetőitől a tudósítások kizárólagos jogát. Az egész világ a fantasztikus kincsekről beszélt. Három különböző hatóság egymástól független csapatai őrködtek a sír körül éjjel-nappal. Mert - amint kiszivárgott - a feltárás még az elején tart. Howard Carter megjegyzi: „Mire az előcsarnokkal elkészültünk, az idegeink rémes állapotban voltak, nem beszélve a hangulatunkról.”Az előcsarnokban talált tárgyakat eredeti helyükön lefényképezték, lerajzolták és előkészítették a konzerválásra. Egy másik, már korábban üresen felfedezett királysírban laboratóriumot rendeztek be. Közben folyamatosan érkeztek a levelek és a táviratok. Ezekben az emberek tanácsokat adtak a konzerváláshoz, ajándékokat kértek („Mindössze pár homokszemért is hálás lennék”) , jókívánságaikat küldték vagy felajánlották a segítségüket.Az ásatáson dolgozók, legalábbis a tudósok között még egy másik okból is egyre nőtt a feszültség. Ezt egy jelentéktelennek tűnő cserépdarab váltotta ki, amelyet Carter az előcsarnokban talált. Először a rendnek megfelelően katalogizálták, de néhány nap múlva, miután Alan Gardiner megfejtette a rajta olvasható hieroglifákat,mégis kihúzták a listáról.A felirat így hangzott:A halál szárnyaival lesújt arra, aki a fáraó nyugalmát megzavarja.Helytelen volna azt állítani, hogy Carter, Gardiner vagy bármelyik másik tudós megijedt volna ettől az átoktól. Sokkal inkább tartottak attól, hogy az ásatásokon dolgozó egyiptomi munkások között terjed el valamiféle rémtörténet. Márpedig rá voltak utalva az egyiptomi segítőkre.Így történt, hogy a cserépdarab eltűnt a jegyzőkönyvekből és a katalógusokból, de nem tűnt el az emberek emlékezetéből. Sokan sok helyütt megemlítették, de mivel nem készült róla fénykép, elveszettnek tekintették. Jellemzőmódon az átok - más formában - másodszor is felbukkant. Mégpedig egy mágikus alak hátulján, ahol ez a szöveg áll: „Én vagyok, aki a sírrablókat kiűzi a sivatagtüzével. Én vagyok, aki Tutanhamon sírját őrzi.”

Ez az alak a sír fő helyiségében állt. Amikor azt is kiürítették, többé nem kellett tartaniuk az egyiptomi munkások nyugtalankodásától. Elérték a céljukat.