idooogeep
2018.04.17
|
|
0 1
386
|
A Fáraók átka
2
De ami Gamal Mehrez halálában a legkülönösebb volt, az a következő. Ő, aki néhány héttel korábban még kétségbe vonta a fáraók átkának hatásosságát, éppen azon a napon hunyt el, amikor kairói, Mariette utcai múzeumában munkások jelentek meg óriási faládákkal felszerelkezve, hogy Tutanhamon fáraó ékszereit és aranyból készült maszkját becsomagolják. A többi mint háromezer-háromszáz évvel ezelőtt élt fáraó ékszereit és a huszonöt font súlyú halotti maszkot (melynek biztosítási értéke168 millió márka) a Royal Air Force két vadászpilótája szállította Londonba. Ott a műkincsek a Tutanhamon-sír felfedezésének (ami egyébként két angol, HowardCarter és Lord Carnarvon érdeme) ötvenedik évfordulójára rendezett kiállításon vettek részt.Tutanhamon a kulcsfigurája annak az átoknak, amely eddig legalább három tucat tudósnak került az életébe. Ez a fáraó, aki - i.e. 1358-tól 1349-ig (Philipp Vandenbert szerint 1347-1339. A szerk.) - alig kilenc évet uralkodott, történelmi szempontból nem túlságosan érdekes. Jelentőségét sírjának kései felfedezése adja, amelyet a többi fáraó sírjával ellentétben nem fosztottak ki, valamint az a körülmény, hogy a feltárás után bekövetkező szokatlan halálesetek nyomán immár a tudósokat is foglalkoztatni kezdte a fáraók átka.A régészek egyike-másika ugyanis már Tutanhamon kihantolása előtt is rejtélyes módon halálozott el. Ezeket az eseteket azonban sorsszerű véletleneknek tekintették. Egészen 1923. április 6-ig, Lord Carnarvon titokzatos haláláig.Hogy megmagyarázhassuk, mi indít egy angol lordot arra, hogy múmiák és elásott kincsek után kutasson, kissé részletesebben kell foglalkoznunk Carnarvon earljének személyiségével.Carnarvon 1866-ban született a régi szép idők kedélyes Angliájában. Életének első éveit Highclere-ben, szülei vidéki birtokán töltötte. Elemi iskolai tanulmányait egy magántanárnál végezte, majd, ahogyan egy ifjú lordhoz illik, Etonba vezetett az útja. Cambridge-ben a Trinity College-ben a lovassport terén nyújtott kiemelkedőteljesítményeivel tűnt ki, valamint egy kígyóval, amelyet egy egész szemeszteren át az íróasztalában őrzött.Apja halála után huszonhárom évesen vette át az óriási családi vagyont.Ekkortól kezdve úgy élt, mint egy playboy - nem a nőket illetően, hanem az életegyéb örömeit tekintve.
|
Előzmény: idooogeep (384)
|
|