Konok Péter: Lázár János Béccsel riogat

Bécsben esik, szomorú, kora tavaszi eső szemerkél, és Lázár János is szomorú. Az utcán mindenféle emberek jönnek-mennek, járnak a dolguk után. Lázár János ezt nem érti. Sose dolgozott.

Bevándorlók, mondja Lázár János. Migránsok. Nem fehérek, riadozik Lázár János, többször is. Nem fehér emberek, nem keresztény emberek. (Emberek ezek egyáltalán?) A háttérben fejkendős nő babakocsit tol. Ki tudja, mi van a kendő alatt? Ki tudja, kicsoda, miféle furfangos csecsemő növekszik a babakocsiban? A háttérben fiatalok, fülükben fülhallgató. Vajon mit hallgatnak? Ijesztő!

Apró, rémült kis fehéremberke Lázár János Bécs infernójában. Beszélni próbált sokakkal, mondja Lázár János, de senki sem beszélt németül (milyen kár, hogy erről nincs felvétel). Rengeteg az utcán a szemét, szomorkodik Lázár János (milyen kár, hogy a felvételeken még csak egy eldobott csikk sem látszik).

Szegénység van, döbben meg Lázár János a láthatóan jómódú, átlagosan bécsi utcán ázva.

Egy bécsi utcával riogat minket Lázár János. Hogy ez vár ránk. Nem egy borsodi nyomornegyeddel, az rendben van. Nem a nyolcadik kerületi gettóval, az rendes dolog. Nem a Hős utcával. Nem az ellopott, feltúrt, kivágott, otthonában megfagyó, sürgősségi ellátáson meghaló, kórházak folyosóin penészedő, iskolák tantermeiben nagykabátban ülő, határaira szögesdrótot húzó, csirkefarhátért sorban álló, külföldre menekülő Magyarországgal riogat. Lázár János Béccsel riogat. Bécs mindennapjaival.

Én valóban meg is rémültem. Nem szeretném ilyennek látni a magyarországi jövőt: egy utca, benne Lázár János. Egyáltalán nem szeretnék lázárjánosokat látni. Persze, az esőt, a szomorú kora tavaszi esőt sem szeretem, de arra szükség van.