Sok érdekes dolog van. Ilyen például, hogy a vágóistván nevű leírhatja, hogy "Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok.”

Ez nem antiszemitizmus,mert ő zsidó, ő mondhat ilyet. 

 

Az is érdekes, amit egy másik zsidó ír slomórabbiról:

 

"Kedves Köves Slomó, kedves kollégám, barátom! Én 21 évesen tértem vissza egy izraeli jesivából, és tagozódtam be a Mazsihisz neológ rabbiképzőjébe, ahol hét évet tanultam, majd 1999-ben rabbi lettem. Te 23 évesen, 2002-ben érkeztél meg, és a következő évben avattak ortodox rabbivá. Lehettek volna közös céljaink, álmaink. Emlékszel arra a fiúra, aki úgy érkezett haza izraeli és amerikai tanulmányútjairól, hogy véget vet a magyar zsidóság politikai függőségének? És ma? Látod, milyen végtelenül szomorú magyar zsidótörténet résztvevői vagyunk mi ketten?

 

Pedig valami igazán új érkezett meg veled hozzánk. A közösségi rendszerváltás ígérete. Azt mondtad, önfenntartó közösséget építesz majd, és az antiszemitizmusból nem csinálsz állandóan eszközt, mint oly sokan. Nem játszod ki többet az „antiszemita kártyát”. Nem a politikai hatalmasságok körül sündörögsz végre, hanem híveidet szolgálod, mert téged szerencsére már nem az Állami Egyházügyi Hivatal instruál, hanem valóban a Jóisten. Ez a fiú az akkor még csóró Diákszigetre járt ki tanítani, és balga dolognak tartotta, hogy valaki két-három hetente bemenjen a Parlamentbe, hogy különböző fontos emberekkel fényképezkedjen, majd megossza ezt a világgal, mutatván hatalmát, kapcsolati tőkéjét. Wikipédia-lapodon ezt írtad magadról: „Mint az első Mazsihisztól független zsidó hitközség vezetője szigorú kritikusa a Mazsihisz vezetésének és az elavult zsidó közéleti kereteknek. A megújulás szükségének hirdetője. Mazsihisszal kapcsolatos kritikáinak fontos eleme az a gondolat, hogy a zsidó közélet nem lehet elkötelezett egyetlen politikai entitás felé sem.” Néha együtt dolgoztunk. Volt „hívem”, aki az általunk közösen szervezett óbudai programról ment el megszülni első fiúgyermekét. Persze versenyeznünk kellett veled, vitatkoznunk, tanulnunk egymástól. Nagyon sok mindenben nem értettünk egyet, és sokszor nem beszéltünk szépen egymásról, amit sajnálok. Mindez mégis jó volt, ha olykor kellemetlen is.

Ám az utóbbi években értetlenül figyelem, amit csinálsz. És ezekben a napokban az értetlenségem mély szomorúsággá változott. Talán nem fogod elhinni, de féltelek. Az utóbbi években úgy tűnhetett, hogy már nem a remélt hívek után jársz hajnalig tartó bulikba, hanem egyre inkább az állami pénzek érdekelnek. Nem annyira közösségeket, mint inkább intézményeket építesz. Megszólalásaidat hallva nehéz nem arra gondolni, hogy mintha szívességeket tennél merőben földi hatalmi ügyekben. Mintha a Tanítás, a Tóra helyett ezek a megfontolások vezetnének. Intelligensen csináltad, persze, igazán okos fiú vagy, mégsem hagyta nyugodni az embert ez a gondolat. Túl ismerős volt nekem mindez. Mintha kinyitotta volna kapuit a lelkedben a régen halott Állami Egyházügyi Hivatal. Mintha legyőzött, tőrbe csalt volna a múlt. Miközben a Mazsihisz, amelynek hatásos, munkára serkentő kihívója voltál, lassan megszabadult a múltjától, elszakadt attól, hogy a régen erős baloldali–liberális pártszövetséghez, főleg az MSZP-hez bekötött segédcsapat legyen, a szerepek észrevétlenül megcserélődtek. Barátom, te mostanra minden rosszat megtanultál a múltbeli Mazsihisztól, és még túl is tettél rajta. Hiszen még az a „régi Mazsihisz” sem lépett be nyíltan egy párt politikai csatlósai közé. Még a „régi Mazsihisz” sem árulta el régebben olyan nyíltan Isten ügyét, mint most te. Sokak számára úgy tűnhet, hogy feladtad a 4000 évet négyért. Pontosan tudod, hogy „Isten szolgájának” tekintélye arra való, és csakis arra, hogy az igazságot és az istenismeret jámborságát terjessze a zsidóság tömegei között. Tudod, hogy egy rabbinak a napi hatalmi harcokhoz nem lehet köze. Tudod, hogy aki rabbiként szerzett tekintélyét „földi” hatalmi érdekek szolgálatába állítja, az elárulja a Tórát és a prófétákat, akik megvetették a materiális, földi hatalmat. Aki vezető rabbiként – szörnyű leírni is – választási szórólaphoz képes adni a nevét (és ezáltal a közössége nevét), a támogatását (és ezáltal a közössége támogatását), az szerintem megtagadja a Tórát, amelynek első számú tanítása, hogy minden hatalom Istené, és minden földi hatalom csak ennek szolgálata lehet. Ilyen egyszerű ez, ahogy te is tudod. Akkor miért? Mi lehet fontosabb a Tóránál neked? Azt írod azon a szórólapon, a magyar zsidóság elmúlt 30 évének legszomorúbb dokumentumában, hogy a választókerületben megújult a hitélet és a kulturális élet, és ennek folytatásához Hollik Istvánra van szükség. Majd a botrány kirobbanása utáni, látszatra bocsánatkérő közleményben tudatod: hálás vagy ezért a helyi MSZP-nek is. Kedves Slomó! Tényleg úgy gondolod, hogy zsidó hitéletet és kultúréletet a Belvárosban vagy bárhol az országban elsősorban az adófizetők pénzével sáfárkodó Fidesz és/vagy MSZP tud építeni? Szerinted Hollik István vagy Steiner Pál ténykedése fogja elvinni a szívekbe az Örökkévaló szólítását? Esetleg az állami gigahitelek vagy az ingyen átadott ingatlanok? Ezen a héten is olvastuk a Tízparancsolatot a zsinagógában, benne a kérést: „Isten nevét hiába szádra ne vedd!” Isten és a közösség nevében, vezető rabbiként kampányolni épp ennek a parancsnak a megszegése.

 

Szót ejtesz a zsidók nyugodt életéről és biztonságáról is, amelynek megőrzéséhez politikai folytonosságra van szükségünk – szerinted. Annak idején, már a kádárizmus alatt is hosszú évtizedeken át pontosan ezt mondták – bár idővel nem ennyire szemérmetlenül nyíltan – a hitközségi korifeusok is. És írásod vége (csattanója), hogy Hollik Istvánban (a név nem is számít, nem vele, nem is a versenytársaival van probléma) garanciát látsz a további hitéleti kiteljesedésre. Ennyire nem bízol magadban? Ennyire nem bízol a magyar zsidó társadalomban? Ennyire nem bízol a Jóistenben? Helyette inkább a pártokban és az államban bízol? Hol romlott ez el ennyire, alig néhány év alatt, kedves barátom? Ami a bocsánatkérésedet illeti: az szép volna és helyes, de bocsánatot kérni csak őszintén érdemes. Azt mondod, ha esetleg kampányolásnak minősült volna, hogy egy politikus támogatására biztatsz egy szórólapon, akkor elnézést kérsz. Kedves Slomó, fiatal ember vagy, de azért már felnőtt az ilyen beszédhez. Mégis, mit gondoltál, minek minősül, amit csinálsz? Nem akarok házi feladatokat adni neked, de vegyél komolyabban minket és magadat is. Ennél többre vagy hivatott. Kedves Slomó! Egészen lehetetlen, hogy az a fiú, aki 10-15 éve te voltál, mára teljesen elveszett, nincsen sehol. Szükségünk van nekünk, magyar zsidóknak arra a fiatalemberre. Kedves barátom, ne csináld ezt tovább. Tudd, hogy csak elkeseredésemben bántalak, kapsz most eleget, úgyhogy öregebbként azzal zárom: rossz úton jársz, és nagyon messzire mentél – de mi visszavárunk. Aggódó szeretettel: Radnóti Zoltán rabbi"

Érdekes, nem?