A múzeumlátogatás után rájöttem, hogy könnyen eljuthatok egy olyan kiállításra, ami szintén érdekelt. Egy aukciósházban ollókiállítás volt, ami elég érdekesen hangzott. Megérkezve körülnéztem, az engem érdeklő kiállítás egy külön szobában volt, szépen elrendezve, magyarázó feliratokkal ellátva. Érdekes véletlen, hogy az egyik képen olyan ollót láttam, amit Kínában készítettek, ezerötszáz évvel ezelőtt.

A kiállított ollók ügyesen voltak csoportosítva. Sosem hittem volna, hogy ennyiféle-fajta létezett és létezik! Ért néhány meglepetés, például az, hogy a sziluett képeket olyan másfél araszos ollóval vágták ki, nem is értem, hogy boldogultak vele, de a jelek szerint nagyon is jól.

Azért a birkanyírót elég jól felismertem. A mellékelt festményen éppen birkát nyírtak, és az ott álló lány már fonta is, nehogy félreértsük a helyzetet. Nem sokat értek hozzá, de gyanítom, hogy ennyire azért nem volt egyszerű a feldolgozás.

Láttam olyat is, ami valami vizimadarat ábrázolt, ennek ellenére használható volt.

Két csodálatos varrókészletet is találtam,  csinos kis dobozban két tűtartó tok, egy gyűszű, egy olló, és egy takaros kis ezüstkés volt, ez utóbbit talán fércszedésre használták. Sosem szerettem varrni, nem is értek hozzá, de ezekkel talán megpróbáltam volna.

Ha már ott voltam, akkor nézegettem még egy ideig. Találtam is egy szép babát. Úgy egy méter magasságú volt, csodás ruhát és aranykoronát hordott. Jóformán csak a keze meg az arca látszott, ez utóbbi kissé együgyűnek tűnt. Valahogy nem hinném, hogy gyerekjátéknak szánták. Hosszan gyönyörködtem egy 12 személyes ezüst étkészletben, itt is volt egy kedvencem, 12 darab aprócska sótartó, mindenkinek egy-egy jutott.

Aztán megnéztem egy festményt, ami a tárgyilagos Kucsmás férfi címet viselte, de én ilyennek képzeltem Dózsa Györgyöt. Tovább nem nézdegéltem, sok lett volna egyszerre.

Hazaérkezve azon kaptam magam, hogy a Keresd meg a tűt… kezdetű gyerekdalt dudorászom.