Csimpolya Creative Commons License 2018.01.18 0 0 1388

A tegnapi napon látogatást tettünk a Postamúzeumban. A kiállítás nem túl nagy, de annál érdekesebb volt.

Néhány meghökkentő, de annál érdekesebb dolgot láttam. Az egyik ilyen az 1918-ban rendszeresített légipostazsák volt. Ezt repülőről dobták le, olyan helyre, amit jól be lehetett látni, pl. rétre vagy legelőre. Maga a zsák is figyelemre méltó, mert a külső oldalára egy csomó zsebet varrtak, úgy, hogy a szájával lefelé helyezkedjen el. Így lassították az esést.

Aztán láttam a Csonka-féle motoros triciklit, mind modellben, mind ténylegesen. Mellette egy, már négykerekű autó, mögöttük a sofőrjeik. Egytől-egyig bajszos, keménykalapos, roppant tekintélyesen festő férfiak voltak.

Ha már kép, láttam egy festményt az első magyar postaigazgatóról, Gervay Mihályról. Jóképű férfi volt, és ha hinni lehet annak az anekdotának, amit a vezetőnk elmesélt róla, még jellemes is. A történet szerint Gervay szenvedélyes szivarozó volt, és jól bírta a hideget. Ha tehát olyan látogatója akadt, aki fölös fecsegéssel rabolta az idejét, pláne árulkodni jött a munkatársaira, akkor rágyújtott, kinyitotta az ablakot, és bízott abban, hogy a vendége majd csak észbekap. Ha nem, legalább fázni kezd. Ennek hallatán az jutott eszembe, hogy ezt az embert alighanem Mikszáth Kálmán találta ki. Igaz, Keleti Károly élettörténete után azt, hogy őt meg Jókai.

A telefonok is figyelemre méltóak voltak, a kedvencem az volt, amit Ferenc József használt, ha a budai Várban időzött. A kézibeszélő mellett volt egy olyan is, amin csak hallgatni lehetett a beszélgetést, és próbáltam elképzelni, hogy ki volt az, aki őfelségével együtt figyelt a beszélgetésre. A titkárja, illetve hadsegéde, esetleg szépséges felesége?

Volt kézikapcsolású telefonközpont, nagyszerűen lehetett használni. Megnéztem az első pesti telefonkönyvet, elfért egy A3 lap egyik oldalára. Ezen még nem szerepelt Karinthy Frigyes, pedig az elsők között volt, akik telefont kértek és kaptak. Volt Morse-berendezés, az is működött.

Abbahagyom, mert kezdek nagyon hosszadalmas lenni.