A falulakó izraelita törzsek - feltételezhetően néhány nomád-félnomád csoporttal is kiegészülve- egy teokratikus törzsszövetséget hoztak létre Elohim monoteista kultusza alatt.

Később ez teljesen összeolvadt a dél felől, az Izraelt délről határoló sivatagos hegyvidékről származó Jahve(YHWH)-kultusszal.

Tudatosan elhatárolták magukat az akkor már hanyatló, dekadens kánaánita városias civilizációtól és amikor elég erősek és népesek lettek hozzá, területeik kiterjesztése érdekében megtámadták a hanyatló, széttagolt kánaánita városállamokat.

A régészeti leletek és az Ószövetség könyvei szerint is előbb Kánaán déli részét rohanták le, majd Kánaán északi részét is elfoglalták.

Mindez azonban viszonylag lassan, fokozatosan történt, a kánaániták teljes legyőzése mintegy két, két és fél évszázadot vehetett igénybe.

A Józsué könyvében leírt, rendkívül gyors lefolyású, inváziószerű "honfoglalás" a régészeti leletek tükrében nehezen értelmezhető.

Mindenesetre a folyamat nem volt békés, vannak nyomai a régészeti leletekben is egész városok elpusztításának.

Lehetséges, hogy egyes esetekben az izraeliták szabadjára engedték vallási fanatizmusukat és őrjöngve egész települések teljes lakosságát kiirtották.

Az általános azonban mégsem ez lehetett, az alávetett, behódolt kánaánitáknak idővel lehetőségük nyílt az izraelita társadalomba valló beolvadásra, a két népcsoport összeolvadásának lehetőségét egyes területeken még a régészeti leletek is támogatják.