Szeretlek 
Szeretlek, 
mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom; 
mert sápadt hangom mosolygássá 
aranylik széjjel szádon. 

Szeretlek, 
mert káromlásos, sajgó istenhitem 
hajnallá szépül, szivárványa 
törik meg könnyeiden. 

Szeretlek, 
mert pogány gúnyom tiport minden csodán, 
s te szád égő kelyhével nyújtod 
legfájóbb úrvacsorám. 

Szeretlek, 
mert szemed kékjét szívemig ölelted, 
mert feloldoztál, s elképzeltem 
a lelkem és a lelked... 

Szeretlek, 
mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva, 
mert betakarsz, s mert emlékeztetsz 
egy szelíd elmúlásra. 

Gérecz Attila