Lovrin Creative Commons License 2017.11.23 0 3 9059

A felső szakaszon jelentős hosszban az 50-es években átépített c sínes felépítmény van, lágyvasbetétes-fatiplis betonaljakon. A lakitelek környéki vonalakon lehet ilyen nagyobb hosszban találni, ott is csak 40-50-es sebességet bír. Minden eleme elavult annyira, hogy önmagában nem éri meg cserélgetni-javítgatni, csakis egyben.

 

Ez a vonal már a bezárás előtt végelgyengülésben szenvedett. 2008 nyarán tizenkilométer hosszban 10-es lassújellel vágták agyon a királdi szakaszt, ami órás késéseket jelentett, és úgy nézett ki, hogy soron kívül kikerül rá a vörös tárcsa. Azután a pft valahonnan kerített rá pénzt és megcsinálta a vágányt hajmeresztő 20-asra. Többet már akkor sem tudtak tenni.

 

Ha valaki épp át akarna építeni 30 kilométer mellékvonalat /A MÁV-nak saját erőből ez legalább 6 év/ akkor is felmerül a kérdés, hogy miért pont itt, és miért pont ezen a nyomvonalon. Mert hiába a szép domboldalban kanyargó nyomvonal, ez a vonal mindig is kiesett a fő utasáramlási irányból. Ózd-Eger közé lehetne építeni egy jó vasutat, akkor már Borsodnádasd felé. Igazából bármit lehet építeni bárhova, de ez a politika terepe. A politika viszont szívesebben invesztál Ózd-Kisterenye(-Hatvan) 4 sávos gyorsforgalmi útba, mint Ózd-Eger mellékvonalba.

 

Ha Fónagy úr menteni akarja a menthetőt, akkor állítsa vissza a rendes menetrendet a középső szakaszon. És hosszabbítsa meg Nagyvisnyóig, Eger-Nagyvisnyó viszonylattá.

A Szilvásvárad-Nagyvisnyó szakaszon viszonylag kevés munkával fel lehetne venni a forgalmat. Ez még jó fekvésű nyomvonal szakasz, ami mindenféle turisztikai ötletelés nélkül, alkalmassá tehető hivatásforgalomra.

Előzmény: Ádám Várkonyi (9058)