Így igaz!

Bármilyen hangszer nagyon hozzá tud "nőni" az ember(lelké)hez, ha őszinte szeretettel lelkesedéssel játszik rajta (és teljesen mindegy, hogy milyen szinten játszik).

Fiatal, huszonéves koromban csak azért tanultam meg altfurulyán játszani, mert egy távoli rokonnál találtam egy majd' 100 éves, gyönyörűen faragott alt blockflőtét. Díszként volt a falra akasztva.:) Sokat kamaráztunk ezzel régi zenéket a barátaimmal.

 

Van egy nagyon érdekes specialitása az első hangszer vásárlásnak (legtöbb esetben).

Akár magunknak, akár a gyereknek vásárolunk első hangszert még úgy is, hogy személyesen kipróbáljuk - nem tudjuk, hogy milyennek kellene lennie.:)

Ha soha nem zongoráztál és a gyerek sem, akkor hiába ütögetitek a billentyűket..., hogy jó lesz-e?

Ezért van a szakember, mondjuk egy zongora tanár, hogy véleményezze (ha sikerül rávenni)?

De! A mi emberünk, aki el jön velünk hangszert próbálni, az csak a saját ízlése szerint tud választani.

 

Mi is a fuvolista, 16 éves lányommal egy aranyos zongoratanárral mentünk megnézni hangszereket.

Roland FP-30, Yamaha YDP-143, Kawai KDP-90 volt az esélyes. (300e alatt voltam hajlandó hangszerre költeni)

 

Mit mondott a zongora tanár? A három közül az FP-30-at javasolta.

Azt mondta: "Ennek a billentyűzetnek elég mély és elég nehéz ahhoz a billentése, hogy jobban tudjuk a dinamikai finomságokat kifejezni."

Mit mondott a lányom? "Apa, ez nem is hasonlít zongorára.:( Ez olyan mű."

Ekkor ebbe az irányba léptünk és a Yamaha meg a Kawai közül a Kawait választottuk úgy együtt, hárman.

Aztán a tanárnő is azt mondta: Ha neked ez nem szimpatikus így ránézésre, akkor ne válaszd!