A Hit Gyülekezetének online rádiójában, a Hit Rádióban egy neve elhallgatását kérő, negyvenes éveiben járó, kétgyermekes édesapa azt állította, hogy tinédzserkorában szexuálisan zaklatta őt egy máig elismert, többször kitüntetett, híres magyar orgonaművész. Nevet nem árult el.
A férfi azt mondta, hogy az elmúlt hetekben kirobbant zaklatási botrányok nyomán törtek fel benne újra az emlékek, és úgy érezte, hogy nem maradhat csendben.
Évtizedekkel ezelőtt, 15 éves korában érte ez a trauma, amit nem tudott kezelni, szüleivel sem beszélte meg.
Az orgonaművész külföldi tartózkodásából hazatérve koncertet adott egy vidéki városban, ott találkoztak. A 15 éves fiú kezdő zenészként lehetőséget kapott egy közös fellépésre, amely addigi életének csúcsát jelentette zenei téren. A fellépés olyan jól sikerült, hogy a világhírű zenész másnap újra felkérte egy közös koncertre. És felvetette azt is, hogy akkor maradjanak már közös szálláson éjszakára.
Együtt vacsoráztak, mások is voltak a társaságukban. Később kettesben maradtak, és az orgonaművész többször szexuális ajánlatot tett neki. A folyamatos elutasítás ellenére tovább győzködte a fiút – derült ki a férfi rádiós nyilatkozatából.