Vevegyő Creative Commons License 2017.11.07 -1 1 3195

Ejha:

 

http://hvg.hu/itthon/20171107_Kiskoruak_is_voltak_fiuk_lanyok__egy_13_eves_aldozata_is_volt_Kerenyinek

 

Azért is vannak nehezebb helyzetben, mint Marton László esetén, mert meg vannak félemlítve – állította Czapáry, aki szerint az egész Operettszínház meg van félemlítve, mindenkinek azt mondták, hogy azonnal kirúgják, ha el merik mondani a történetüket. Olyan a bűvköre, érzelmileg tudja zsarolni az embereket, arra hivatkozva, hogy csak neki köszönhetnek mindent – magyarázta. Szerinte Kerényi fenyegetőzik és "őrjöngő fenevad", mindent megpróbál, hogy leállítsa őket.

Azzal zsarolja őket, hogy ellehetetleníti a pályájukat máshol – mondta Czapáry, aki hiányolta más színházigazgatók kiállását. Miért nem állnak ki, és mondják azt, hogy ha valaki ilyennel kiáll, akkor azt nem kinevetjük, hanem befogadjuk – mondta.

Czapáry állítja, az összes áldozat vállalná bíróság előtt, hogy ezek valóban megtörténtek.