Múlt héten két kultúrprogramom is volt,egy kis beszámoló jön.

Még nyáron tettem egy fogadalmat,hogy visszamegyek a PIM-be az állandó kiállításra, mert Arany és Szabó Magda után már nem maradt agyam a Petőfi-tárlathoz. Hát kérem beváltottam a magamnak tett ígéretet és elzarándokoltam a múzeumba, végigjártam a Petőfiről szóló állandó kiállítást. Nekem nagyon sokáig Petőfi volt A KÖLTŐ, egészen addig,amíg Radnóti be nem jött a képbe. Egy 1953-as kiadású Petőfi-verseskötettel rendelkezem, édesanyámé volt. Ennek a megsárgult lapjait nagyon sokat forgattam gyerekkoromban, némelyik vershez oda is ceruzáztam,hogy akkor éppen hány éves volt a költő. Néhány lapja hiányzik is, de még ez sem vett rá,hogy újabb kiadású kötetet vegyek, inkább kimásoltam valahonnan a hiányzó versszakokat. Nekem ez a Petőfi-kötet! :-) Szóval ezért is akartam mindenképpen megnézni a kiállítást. Nagyon részletesen veszi végig a Petőfi-életutat, itt is van modern technika, meghallgatható versek. Különféle szimbólumokkal jelzik, hogy most milyen tárgyú, a költővel kapcsolatos írás jön, pl. a kis Petőfifej-rajz ördögszarvakkal a kihágásait jelzi, amelyeket rendőrségi hír formában fogalmaznak meg, ilyeténképpen: P.Sándor (12 éves) tanuló ezt meg ezt művelte. Nagyon tetszett,hogy ezzel is próbálják a gyermeklátogatókhoz közelebb hozni az ember-Petőfit. Sok tárgyi emlék is van, például pipák, Júlia-kötötte házisapkák,az ő jegygyűrűje, hajfürtje, a költő verskéziratai. Megidézik vándorszínész- és katonakorszakát is, és a segesvári csata utáni utóéletét. Az is nagyon jó, hogy több mai költő (verses) tisztelgése is helyet kap, én ilyennek veszem  Háy János Apám kakasa c. parafrázisát (remek és vicces!), de van angolból visszafordított  Nemzeti dal is:) Júliát is egész hosszan megidézik, próbálják bemutatni az ő irodalmi munkásságát; nemcsak naplót,verseket is írt, meg ugye volt az Andersen-mesefordítása. Talán fura,de a kiállításról hazafelé leginkább Júlia járt a fejemben, hogy szerintem kissé igazságtalan volt vele a saját kora és az utókor is.....

A másik kultúrprogram Parlament-látogatás volt, a munkahelyen révén jutottam el, életemben másodszor,több évtized után. Először még alsós ált.isk. koromban édesanyám cége szervezett látogatást és valahogy azóta is szerettem volna eljutni még egyszer. (Most is úgy érzem, hogy még mennék.) Nem tudom, valamiért azt hittem,hogy biztosan nem lehet ott fényképezni, nem is néztem utána és nem is vittem fotómasinát. Hát pedig mindenhol lehetett, csak a kupolacsarnokban, a koronánál nem.... Úgyhogy igyekeztem a szememmel fényképezni és azt elraktározni az agyamban. Gyönyörű és fenséges épületnek tartom a Parlamentet, hatalmas munka lehetett a megépítése, berendezése. Utaztam még az eredeti mahagóni borítású liftben is,mert az idegenvezető hölgy felajánlotta,hogy akik nem tudnak-akarnak százegynéhány lépcsőt megmászni, azokat lifttel viszi. Én kihasználtam, mert a térdem nem mindig engedelmeskedik rendesen. Csodás eredeti,kézzel festett ólomüveg ablakok, amik a pincében, homok alatt vészelték át a II.világháborút ; aranyozások, eredeti pihenő bútorok,csodás szőnyegek, festmények, mesterségeket ábrázoló pirogránit szobrok, az ülésterem menti folyosókon mindenhol a sárgaréz szivartartók:), akkor még csak az ülésteremben volt tilos a dohányzás, máshol szabad volt. A látogatás végén egy kis házi múzeumba érkezik az ember,főleg az építkezéssel kapcsolatos dolgokat látni fényképen és számítógépen, de ott van kiállítva pl. a vörös csillag,ami a kupola tetején volt, van egy rézvitéz is,aki villámhárítóként is szolgált. Bemutatják számítógépes animációval a Steindl Imréén kívül díjazott terveket, beleillesztik ezeket a mostani Duna-part látképébe, furcsa látni,hogy milyen is lehetett volna az ország háza, ha azokat a terveket fogadják el. Egyszóval, lelkendezésemet befejezve, nagyon szép élmény volt. Van természetesen ajándékbolt is a látogatóközpontban, borsos árakkal, úgyhogy én egy könyvjelzőt vettem csak látogatásom emlékére,de ezzel is nagyon boldog vagyok.