Vevegyő Creative Commons License 2017.11.01 0 0 144

De a Fidesz még 2000-ben is úgy gondolta, mint 2010-ben:

 

A kormány 2000. december elején öntött tiszta vizet a pohárba, amikor Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkár a Magyar Nemzetben kijelentette: bár "az Orbán-kormány a maga részéről készen áll arra, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos gondolkodásban partner legyen", a kettős állampolgárság megadása nem jöhet szóba egyrészt a nemzetközi jogi környezet, másrészt amiatt, mert a bevezetése kezelhetetlen migrációs folyamatot indítana el. Az igazi vesszőfutás azonban a román féllel kötött kétoldalú szerződés 2001. végi ratifikálása után kezdődött (amely például valamennyi romániai állampolgárra kiterjesztette a kedvezménytörvény munkavállalási passzusát), hiszen az addig szívóágon lévő MSZP ekkor talált értékelhető fogást a Fideszen.

 

(A már linkelt cikkből.)

Előzmény: az isteni Higgs bozon (143)