dave_dömper Creative Commons License 2017.10.31 -1 1 46

Talán vissza kellene emlékezni arra, hogy milyen röpiratot is szegezett ki egy ágostai rendi szerzetes a

Wittenberg - i vár(os)kapura, amelynek következtében azután az első nézeteltérései támadtak egyházi

elöljáróival. Ha jól emlékszem valamiféle búcsúcédula - ügy volt annak megalapozásául szolgáló egyik

leglényegesebb pontja (nomeg az istentiszteletek anyanyelven történő tartása sem volt éppenséggel

mellékes ügy), de cáfolj meg bátran, ha tévednék.

 

Ha pediglen emellett az egyházi javakkal történő visszaélésekről kellene szólni, úgy bátran cáfolj meg

azzal, hogy a simónia és a nepotizmus, mint olyan, nem is létezett. Lehet, hogy a reformáció ez ellen

konkrétan és kifejezetten nem emelt szót, de a hitbéli javakkal bűnös módon történő üzérkedést, ezek

anyagiakra történő váltását ez a két dolog már önmagában is megtestesítette.

Előzmény: panthera negra (37)