Vevegyő Creative Commons License 2017.10.25 0 1 1310

Jajistenem, jajistenem:

 

http://hvg.hu/itthon/20171024_Sarosdi_Lilla_Marton_Laszlo_zaklatasi_ugy_tovabbi_aldozatok_Vigszinhaz

 

Miközben a nyilvános térben sokszor minősíthetetlen stílusban folyt a vita a leírt esetről, egy másik folyamat is beindult a színfalak mögött. Sárosdi történetéből többen rádöbbentek: bár a színésznőt nem ismerik, az elkövetőt saját tapasztalataikból azonosítani tudják. A körülmények ugyanis szinte minden részletében hasonlítottak arra, ami állításuk szerint velük is megtörtént. Így múlt hét folyamán egymást korábban nem ismerő nők, és évtizedek óta együtt dolgozó kollégák döbbentek rá, hogy sorstársak.

Sárosdi Lilla, aki színészi pályája során sosem kötődött a Vígszínházhoz, összehozta a Szent István körút 14. alatt dolgozó nők egy részét, akik megéltek hasonlót.

A két folyamat, vagyis a szakma nyilvánosság előtti hallgatása és az áldozatok egymásra találása hozhatta el, hogy Sárosdi Lilla csütörtökön előállt, és megnevezte Marton Lászlót, majd a Hír TV műsorában (itt a videó), Veiszer Alindánál két további, telefonról bekapcsolt nő mesélt saját történetéről. Ezt követően a 444.hu már hét esetről számolt be. 

Előzmény: isauragyűjt (1308)