Katana750 Creative Commons License 2017.10.09 0 0 8408

Teljesen szubjektív. 2004-ben a görög hajóval voltunk, 2008-ban a kalóztúrásokkal.Először is a hajók mérete. A Maria-Natasa(úgy rémlik így hívják) egy szánalmas teknő a görög hajóhoz képest. Amikor valami látnivaló(talán delfinek) miatt átment a nép a hajó bal oldalába, Attila hangosan visszaparancsolta a nép egy részét, nehogy felboruljon a hajó a súlypont áthelyeződés miatt. A legolcsóbb, húgy meleg innivalók sem voltak a kedvenceim. Az ebéd jó volt. Ez mind nem lenne olyan lényeges. A humán faktor volt a leginkább problémás. Történt ugyanis, hogy 2009-ben valamiért szeptemberben voltunk Szártin és a hajókirándulás napján kicsit rosszabb volt az idő mint szokásos. Felmerült annak lehetősége, hogy elmarad az út. Nem maradt el. Egy a kelleténél parásabb csaj a társaságunkból úgy döntött, hogy ő bizony fél és nem jön. Mi azért mentünk volna! Attila és a felesége elég komoly hisztit vágott le a kikötőben, hogy ilyen nincs mert ő leadta a létszámot a tengerészeti hivatalban és mi lesz ha ellenőrzést kap tengeren és különben is! Ne is álmodjunk arról, hogy ők visszaadják a befizetett jegy árát!(erről szót sem ejtettünk) Ekkor a csaj barátja is felkapta a vizet és mondta, hogy ő sem megy. A vége az lett, hogy én sem mentem. Másnap vagy harmadnap elmentünk a kb. 5X akkora "óceánjáróval" a szánalmas teknő helyett. Kiváló idő volt, a görög kapitány igazi joviális figura. Ittunk mint a homok, kagylókat gyűjtöttünk amit megsütött a szuvlaki mellé a kapitány. Szedtem egy zacskó tengeri sünt és a kapitány megmutatta hogyan lehet megenni a kaviárját, a narancspart előtt fejeltünk a hajóról a tengerbe, szóval baromi jól éreztük magunkat. Azóta még a 2013 és a 2014-es idényben is voltunk és szóba sem került más mint a Blue Lagoon. Szerinted, ha én veszek egy repülőre 3 jegyet és csak ketten megyünk el mi történik? Szerintem lesz egy üres szék a gépen. Úgy gondolom a nagy hang meg a hivatallal példálódzás csak egy ürügy volt, hogy eszünkbe se jusson a pénzt visszakérni! Megjegyzem eszünkbe sem jutott. Nem kedvelem az ilyen hozzáállású embereket. Ennyit tudok mondani. Nem vizsgáltam később sem, hogy igazunk volt vagy sem, senkinek kárt nem okoztunk, túl volt reagálva az "ügy" és ez nem volt szimpatikus.(meg a pénz felhozása) 

Előzmény: gorun20 (8407)