bm613 Creative Commons License 2017.10.08 0 0 3742

Önmagában az este nem gond, 180-nal tomboló viharban nappal sem lehet autózni, jó időben viszont sötétben is. Tavaly nov. 2-9 között voltam, fagy egy csepp sem volt, hideg szél és eső néha igen. A réteges öltözet, vízálló külső réteggel (dzseki és nadrág is, meg persze cipő) nélkülözhetetlen. Esernyő semmit sem ér, mert képes vízszintesen ömleni a víz a szélben. Ilyet itthon nem látunk, csöndes, mocskos, ködös tud lenni a november, de ez teljesen más. 

 

Próbáljatok korán kelni, napkelte közelében már odaérni az első célponthoz, mert nagyon rövidek a nappalok (már nov.6-án is majdnem 1 órával rövidebb, mint itthon a téli napfordulókor).

 

A Barnafoss önmagában érdektelen, ellenben mellette van a Hraunfossar (úgyis ott álltok meg, a Barnafoss meg 5 perc séta, annyit még megér), az kihagyhatatlan. A napokban elkezdtek kavarni ott a helyiek, parkolódíjat szedtek, nem is keveset, de a rendőrök elvileg fölszámolták ezt a faszkodást. Remélhetőleg nyugalom lesz.

Ha odamentek, akkor ejtsétek útba a Deildartunguhver hőforrást is. Ha meg emberi időben végigértek ezeken (Ólafsvíkbe meg úgyis sötét éjszakában juttok csak el), akkor beleférhet még egy kis kitérő a főúton északra: a Glanni vízesés és a Grábrók kráter. Utóbbi mondjuk igényel 30-40 percet, mert alulról nem érdekes, föl kell sétálni és körbejárni, kb. 100 méter magas. 

 

A déli part nagyon sűrű, nem érdemes ilyen rövid idő alatt olyan messzire elmenni. Ha ennyit autóztok, cserébe kimarad sok egyéb látnivaló a közelebbi részen, és rosszabb lesz a látnivalóknál/autóban töltött idő aránya.

Előzmény: Törölt nick (3741)