Akinek nincs ideje, csak a kiemeltet olvassa el .

A kommunista módszerek nem változnak!  

 

Hátha valaki nem tudja …

 

Horowitz. Nem tudom, hány honfitársamnak mond valamit ez a név? A zenekedvelők valószínűleg Vladimir Horowitzra, a zongoraművészre asszociálnak, akinek kiváló Liszt és Chopin interpretációi ma is lázban tartják a lemezgyűjtőket. Nem, nem róla szeretnék megemlékezni, hanem névrokonára Nathan Horowitzra, az amerikai hadsereg ezredesére, angol szóhasználattal „colonel”-re, aki 1919 zavaros hónapjaiban a Magyarországon teljesített szolgálatot az antant Szövetséges Katonai Bizottságának tagjaként, Harry Hill Bandholtz tábornok kollégájaként. Utóbbiról, Bandholtz tábornokról a kevésbé informáltak kedvéért megjegyzem, hogy ő volt az a személy, aki lepecsételve a Magyar Nemzeti Múzeum valamennyi kapuját megakadályozta, hogy a hazánkat – így a fővárost is – megszálló Királyi Románia fegyveres erői elvigyék a múzeum kincseit, amint ezt tették minden egyéb mozdíthatóval, amit találtak.

 

Nos, ez a Nathan Horowitz ezredes feletteseitől azt a feladatot kapta, hogy bejárva az országot készítsen jelentést a nyugati (no meg a keleti!) sajtóban terjedő hírek szerint „félelmetes” magyarországi fehérterrorról és zsidóüldözésekről, valamint a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg abban való tevőleges részvételéről. Nathan Horowitz pedig ment, látott és utána jelentett.

 

Itt kell megjegyeznem, hogy nem vagyok történész, csak egy szerény villamosmérnök, aki nyugdíjas éveit az őt érdeklő könyvek olvasásával tölti, így Nathan Horowitz jelentését sem eredetiben, sem fordításban nem volt módom olvasni, de két szerintem szavahihető szerző idéz a jelentésből. Lássuk az elsőt, aki nem más, mint a fent említett, s a Magyar Nemzeti Múzeum anyagának megmentéséért a magyar nemzet örök hálájára jogosult Harry Hill Bandholtz.

 

E derék amerikai generális, akinek rendszerváltás után visszahelyezett szobra a Szabadság téren az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége előtt áll, emlékiratainak (Harry Hill Bandholtz: Napló nem diplomata módra, Román megszállás Magyarországon, Magyar Világ Kiadó 1993.) 89-ik oldalán (a napló 1919. szeptember 29-i bejegyzése) így ír: „Horowitz ezredes, aki a hadseregszervezési bizottság tagja és látogatást tett Nyugat-Magyarországon, előterjesztett egy jelentést az ottani általános körülményekről, különös tekintettel a zsidóüldözésekre. Kijelentette, hogy véleménye szerint Horthy tengernagy minden tőle telhetőt megtett ilyen üldözés megakadályozása érdekében, s hogy úgy véli, nem követtek el bűnöket. Valóban igen jelentősek az antiszemita érzelmek, mivel a bolsevikok között oly sok volt a zsidó, de ami egy igazi fehérterror meglétét illeti, arról szó sem lehetett, s hogy ez a veszély politikusok képzeletének volt a szüleménye. Elmondta, hogy a zsidóknak és nem zsidóknak együtt kell fenntartani a rendet, s abszolút biztosak lehetnek abban, hogy nem fenyeget semmilyen veszély a Magyar Nemzeti Hadsereg részéről. …”

 

A másik könyv szerzője Mészáros Károly. Könyvének címe: Horthy és Teleki, 1919 – 1921, megjelent a Nesztor kiadónál. Nos, Mészáros Károly, könyvének 65-ik oldalán így foglalja össze Horowitz ezredes jelentését: „… E nyilatkozatával Horowitz a nemzeti hadsereget felmentette a fehérterror vádja alól. És azt is kijelentette, hogy Magyarországon nincs fehérterror.”

 

Nem szállok vitába Nathan Horowitz ezredessel, aki már csak származásánál fogva is valószínűleg különös érzékenységgel figyelte a tapasztalható kilengések antiszemita vonatkozásait, de néhány adatot említenék. A Tanácsköztársaság 133 napja alatt ügyészi szemmel tekintve 590 gyilkosság történt, amely a vörösök számlájára volt írható. Ezen adatok a Dr. Váry Albert: „A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című könyvben olvashatók. A „dicsőséges” 133 nap alatt dühöngő terror, nevezzük nevén: vörös-terrornak, reakciójaként tapasztalt kilengések halálos áldozatainak száma nem sokban különbözik ettől. Erre vonatkozóan idézném a Hollós Ervin-Lajtai Vera: „Horthy Miklós, a fehérek vezére” című könyvet, melynek 263-ik oldalán ez olvasható: „Fényes László, aki kénytelen volt elmenekülni Magyarországról, a New Yorkban megjelenő „Az Ember” című lap 1926. november 8-i számában megírja, hogy 1923 végén a szociáldemokrata párt megbízta őt a fehérterror gyilkosságainak okmányszerű összegyűjtésével. Másfél évig dolgozott, ezalatt 626 meggyilkolt áldozat adatait gyűjtötte össze …”. Ez az adat nem sokban tér el Dr. Váry Albert által felderített 590 áldozattól, mely a vörösök számláját terheli.

 

És befejezésként álljon itt egy érdekes adat: az 1871-es Párizsi Kommün után Franciaországban 17.000 embert lőttek agyon a Párizsi Kommünben való részvétel miatt, s Franciaországban az a fogalom, hogy fehérterror nem használatos. Érdekes?!